Súlyos betegség következtében rövid szenvedés után, életének 67. évében szombat este elhunyt Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgás meghatározó személyisége. A sportember sok szállal kötődött Kispesthez is.

Első élvonalbeli klubja a Budapest Honvéd volt, amelyben 1965 és 1974 között szerepelt kapusként. Ezt követően még két évet védett az MTK-ban, és 1976-ban fejezte be aktív pályafutását. A magyar NB I-ben 240 alkalommal szerepelt és 1 gólt szerzett tizenegyesből. A Honvéddal kétszer volt második a bajnokságban (1969, 1972)

 

Viszonylag kevés, mindössze hetven magyar bajnokin ült a kispadon, a Honvéddal kétszeres bajnok és kupagyőztes lett (a második idénye közben nevezték ki először szövetségi kapitánynak), a kispestiek mellett itthon az MTK, a Győri ETO, a Videoton és az Újpest csapatánál tevékenykedett. Azon kevés magyar edzők közé tartozik, akik elvégezték a világhírű kölni főiskolát. Edzőként először az ifjúsági válogatottnál dolgozott, amellyel 1984-ben megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot.Az NB I-ben összesen 70 mérkőzésen dolgozott. Szövetségi kapitányként kétszer dolgozott a magyar válogatottnál (1989, 1998-2001, összesen 45 mérkőzésen). Külföldön is több helyen dolgozott, legutóbb 2010-ben nevezték ki Libéria szövetségi kapitányának.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.