Július 22-én Mária Magdolnát ünnepeljük. Ez alkalomból mesélt nekünk róla Tercsi Zoltán esperes, a Wekerletelepi Munkás Szent József Plébánia plébánosa.

Július 22-én Mária Magdolnára emlékezünk, akit Jézus megszabadított bűneitől. Ez a bibliai történet szerint elsősorban lelki gyógyulást jelenthetett. A megváltó iránti háláját Mária Magdolna igyekezett utána egész életében kifejezni. Ez indította őt arra, hogy húsvét vasárnap keresse a halott Krisztust. De Jézus ekkor már föltámadt, és Mária Magdolna a feltámadás örömhírével tért vissza az apostolokhoz. A történet arra a fontos feladatra mutat rá, hogy minden ember hitére szüksége van az egész közösségnek. Mindannyiunk hite, Jézus iránti szeretete erősíti a másik ember és az egész egyház hitét is. Mária Magdolna ünnepének ez a fő mondanivalója.

 

A magyar néphagyományban ezen a napon annak emlékéül, hogy Mária Magdolna dús hajával Krisztus lábát törülgette, szokás volt a kislányok hajából egy keveset levágni, hogy még hosszabbra nőjön. Időjárásjósló hiedelem is kapcsolódott hozzá, úgy hitték, ezen a napon esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja a bűneit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.