Migráció és határvédelem – erről tartott előadást Kispesten a Polgári Klubban Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter. Kijelentette, hogy mivel világméretű problémáról van szó, Magyarország egyedül nem tudja megoldani azt, bár a kezelésével kapcsolatosan elsőként tette meg a szükséges lépéseket. Ám Európának a saját léte és civilizációjának védelme érdekében összehangolt, közös megoldást kell találnia.

Európa gazdag és gyenge

Szükség lenne egy közös európai védelmi rendszerre, de ehhez tenni is kell, nem csak beszélni róla – hangsúlyozta Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a Kispesti Fidesz november 17-én rendezett Polgári Klubján. Európa azt az életformát, békés viszonyokat és jólétet, ami ma rá jellemző, az elmúlt évszázadokban rengeteg véráldozat árán alakította ki. Ma viszont kijelenthetjük: Európa gazdag és gyenge, ami nagyon rossz kombináció.

 

 

A veszély érzékelhető: Európa biztonsági, kulturális, hovatovább civilizációs krízis előtt áll, illetve részben már benne is van, s hozzátette: Magyarország jelezte ezt először, s minthogy nem történtek közös tervek, meg kellett tenni a szükséges lépéseket. Hazánk azonban megoldani nem tudja ezt a világméretű krízist, csak helyben kezelni képes: ezért épült a kerítés a zöldhatáron, ezért történtek jogszabályi szigorítások, hogy a rendőrséget a honvédség is támogathassa – emelte ki a miniszter.

 

Civilizációk harca

„Csak ne legyen igaza Huntingtonnak” – utalt arra az 1996-ban megjelent műre, amelyben a szerző kifejtette, hogy a hidegháború, tehát az ideológiák uralta világrend megszűnését követően a civilizációs harcok erősödnek fel. Látnunk kell azt, hogy az iszlám világ egy teljesen más civilizáció: „nem alacsonyabb- vagy felsőbbrendű, hanem más”. Más szokások, más vallás és teljesen más történelmi fejlődés jellemzi.

 

 

Azonban azt tudni kell – hangsúlyozta –, hogy minden nagy civilizáció vallási alapokon nyugodott a történelem során. Viszont addig, amíg Európa szinte elfelejtette saját keresztény-zsidó vallási alapjait, addig a muzulmán világ nem. Nálunk elvágták azokat a gyökereket, amelyek táplálták az európaiságot. Minden civilizációban a hitehagyottak és a fanatikusok okozhatnak komoly bajt, mind a saját mind a másik civilizációnak.

 

Határhelyzet és a V4-ek összekovácsolódása

Jelenleg 5700 honvéd teljesít szolgálatot a déli határon, s további 1000 tartalékost rendeltek be – közölte a honvédelmi miniszter. Emellett pedig a lengyel, cseh és szlovák katonák és rendőrök is erősítik hazánkkal együtt Európa védelmét. A migráns válságban tanúsított összezárás elmélyítette a Visegrádi országok együttműködését, amelyet folytatni kell – hangsúlyozta.

 

 

Terrorveszély és világméretű probléma

Egyértelmű, hogy az utóbbi időben nőtt a terrorfenyegetettség, sajnos ezt igazolják a Párizsban történt támadások is. A terroristák már bent vannak Európában, s az ő bejutásukat nagyban segítette a liberális fősodor befogadó magatartása. A francia főváros elleni támadás pedig ábrázolja, hogy milyen támadásokra lehet számítani: a nagyobb városok és az olyan helyek lehetnek célpontok, ahol sok ember fordul meg egyszerre – mutatott rá. Fontos azonban, hogy nem szabad félni, hanem fokozottan figyelni kell.

Elmondta azt is, hogy egy november eleji adat szerint közel 250 millió(!) potenciális migráns készülhet útnak indulni a Közel-Kelettől egészen Fekete-Afrikáig. Ha ennyi ember megindul és Európa továbbra sem készül fel, annak beláthatatlan következményei lesznek, hiszen már az is komoly bajokat okozhat ha „csak” 20 millió ember érkezik.

 

 

A demokrácia és a nép ereje

Az Európai Uniónak meg kell kérdezni az embereket az őket érintőkérdésekben –szögezte le Dr. SimicskóIstván, hiszen minden európai alkotmány alapja is ez: a hatalom letéteményese a nép. Ezért is fontos, hogy a magyar kormány megkérdezi az embereket példának okáért a tervezett kötelezőbetelepítési kvótával kapcsolatban. Ez nemzeti egységet is teremthet, hiszen a magyar nemzet és tagjainak jövője a tét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.