Kispesten nagyon sok embernek ismerősen cseng a Fajt név. Nem véletlen ez, hiszen Fajt István hentesmester közel fél évszázada méri a húsokat, és szolgálja ki vásárlóit a Vas Gereben utcai húsboltban. A nevét viselő sarki üzletház nemcsak a környéken népszerű, vevői más kerületekből is szép számmal érkeznek.

 

Jó bornak nem kell a cégér, tartja a közmondás, igaz ez Fajt István húsboltjára is, mert nem szorul rá a reklámra. Üzletének vevőköre nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem sok évtizedes bizalom teremtette meg. A 2009-ben Kispestért díjban is részesült szakember 49 évvel ezelőtt, 1962-ben itt a kerületben kezdte a szakmát, fiatalon tanboltot is vezetett, és immáron több mint négy évtizede, 1969. szeptember 11-től dolgozik a Vas Gereben-Nádasdy utca sarkán lévő húsboltban. 1966 óta évről évre folyamatosan kerülnek ki kezei közül a mesterséget tőle megtanuló fiatalok. A rendszerváltást követően a kilencvenes évek elejétől tulajdonosa is az üzletnek.

Mondhatnánk, hogy a számok magukért beszélnek, de a puszta számok helyett sokkal inkább meggyőző maga az üzlet: a kiszolgálás és a minőség egyaránt. Nem véletlen ez, hiszen a tulajdonos mindig azt vallotta, legfontosabb a vevői bizalom megszerzése és megtartása. A mesterember örül annak, hogy maga mellett fiai is – akik komoly részt vállalnak a munkában, egyikük az adminisztrációs vonalat, míg másikuk a beszerzési ágat bonyolítja –, valamint dolgozói is hozzá hasonlóképpen gondolkodnak: legfontosabb a vevő. „Mindenki teljes odaadással dolgozik, aki megtisztel bennünket, hogy bejön hozzánk vásárolni, annak mindent megteszünk, hogy elégedetten távozzon” – mondta.

Jól jellemzi Fajt úr szemléletét, hogy a rendszerváltást megelőző évekből, még ma is több munkatársával dolgozik együtt. „Vannak olyan fiúk – mesélte büszkén lapunknak – jelenleg ketten is, akik több mint 30 éve dolgoznak velem együtt.” A fiatalabbak pedig itt tanulták meg a szakmát az üzletben, és itt maradtak állásban is.

Árukészletükben igyekeznek a környékhez igazodni, jól ismerik a kerületiek igényeit. Széles a sertés- marhahús választék, baromfiban a csirke és a pulyka a meghatározó, valamint időnként a kacsa, és aki felvágottat keres, az is számtalan termék közül válogathat. Vannak saját készítményeik is már, többek között különböző fűszerezett húsokat kínálnak, míg a szezonális termékeik közül a grillkolbász a legkelendőbb. Állítom, nem ok nélkül.

„Nagyon erős a konkurencia – mondja Fajt úr – „vevőink is elmennek ugyan a nagy multicégekhez vásárolni, de azért visszatérnek. Mi a bizalom megtartására törekszünk.” A kiszolgálást, a minőséget pedig leginkább a gyakorlatban érdemes kipróbálni, nem fognak csalódni!

 

[[GALÉRIA-1]

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.