Béremelésekkel indult a 2019-es év is: 8-8 százalékkal 149 ezerre, és 195 ezerre emelkedett a minimálbér és a szakmunkás minimálbér január 1-től. Az elmúlt évek folyamatos béremeléseinek következtében ezzel megduplázódott mindkét járandóság összege a 2010-es állapothoz, a 73.500 és 89.500 forinthoz képest. Ez a tendencia jövőre is folytatódik, amikor 161 ezer lesz a minimálbér és 210.600 a garantált bérminimum.

 

A nettó reálbérek – vagyis az adózott, inflációval korrigált bérek – több mint 40 százalékkal emelkedtek 2010 óta, míg az azt megelőző 8 évben, a baloldal kormányzása idején ez az érték mindössze 13 százalék volt, mivel 2002 és 2010 között magas volt az infláció.

 

A további támogató intézkedések, például a családi adókedvezmény hatására a minimálbér után – két gyermek esetén – jóformán adózni sem kell, de a rezsicsökkentések eredményeképpen is több marad az emberek pénztárcájában.

 

A kedvező béremelkedési mutatókhoz pedig hozzájárulnak, azokat tovább erősítik az adócsökkentések is, hiszen az elmúlt években folyamatosan mérséklődtek a munkabérekre rakódó közterhek.

 

A közszférában is több területen növekednek a bérek

Átlagosan 5 százalékkal emelkedett a hivatásos rendőrök illetménye január 1-től a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik üteme során, ami óta hozzávetőleg 50 százalékkal növekedtek a bérek az ágazatban.

 

Az illetményemeléssel egy 10 éves szolgálati viszonnyal és felsőfokú végzettséggel rendelkező főnyomozó bére a 2015-ös 302 ezer forintról mostanra 471 ezer forintra nőtt. Egy 15 éves szolgálattal és középfokú végzettséggel rendelkező tiszthelyettes járőrvezető a béremelés előtt 215 ezer forintot keresett, az ő illetménye 336 ezer forint lett. Egy 10 éves szolgálati viszonnyal rendelkező középfokú végzettségű tiszthelyettes helyszínelő bére 250 ezer forintról pedig 342 ezer forintra emelkedett.

 

A katonák az eredetileg tervezett 5 helyett 7,4 százalékkal magasabb illetményre jogosultak, amely átlagosan havi 30 ezer forintos illetménynövekedést jelent. A honvédségnél dolgozó civilek januártól 20 százalékkal többet, hozzávetőleg 39-74 ezer forinttal vihetnek többet haza a számukra bevezetett négyéves illetményfejlesztés első lépcsőjében.

 

Az egészségügyi szakdolgozók és a védőnők fizetése július 1-től emelkedik 8 százalékkal, szintén egy többlépcsős folyamat részeként, amely során 2022-ig két és félszeresére nő a bérük a 2016-os szinthez képest. Ebben a bérfejlesztésben valamennyi egészségügyi szakdolgozó részesülni fog.

 

Forrás: MTI, PestiSrácok.hu

Főkép: Origo.hu

 

Mit hozott 2019?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.