Migrációkezelés – Georg Spöttle előadása a KMO-ban
Az illegális bevándorlás folyamatos, egyre növekvő probléma Európában már több mint 3 éve. Március 8-án, a KMO Művelődési Házban Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő egyebek mellett arról is beszél majd, hogy miért sikeres a magyar modell. Ahogyan arról is szót ejt, hogy hogyan telnek például a németek vagy a svédek mindennapjai úgy, hogy ők nem választhatták meg, kivel akarnak együtt élni a saját országukban.
Új lendület kell Kispestnek!
Aki itt él, nap, mint nap szembesülhet azzal, hogy Kispest egy helyben toporog, míg más kerületek látványosan fejlődnek. Üresen álló telkek, elmaradt beruházások, lerobbant állapotok az óvodákban, bölcsődékben. Dr. György István, Kispest egyik országgyűlési képviselőjelöltje igazi városépítő politikus, hiszen korábban Kőbánya polgármestereként 12 éven át segítette a városrész fejlődését, és főpolgármester-helyettesként sok kispesti fejlesztésen is dolgozott. Emellett a rászorulókról sem feledkezik meg, számos jótékonysági kezdeményezésével segíti a nehéz helyzetben lévőket.
Több mint 500 állásajánlat várja az érdeklődőket
Idén is érdemes lesz kilátogatnia a Budapesti Kormányhivatal által szervezett Állásbörzére azoknak, akik éppen munkakeresésben vannak. A helyszínen ugyanis 30 munkáltató legalább 500 állásajánlattal, a szervezők pedig különböző tanácsadásokkal várják az érdeklődőket.
Egyre több gyermek étkezhet ingyenesen
Minden eddiginél többet költ idén a kormány az ingyenes gyermekétkeztetésre. A baloldali kormányzás idején, a 2010-es 30 milliárd forinttal szemben a családok évében, vagyis idén 79 milliárd forintból biztosítják, hogy ingyenesen jussanak meleg ételhez a gyerekek. Ennek köszönhetően, míg 2010-ben 92 ezer, 2017-ben már 454 ezer gyermeknek volt biztosítva az étel.
Bútorokkal segítették új lakásában a szívbeteg fiút
Egy nappal a lakás átvétele után bútorokat vitt és a takarításban is segített a szívbeteg Bozsó Gyulának kollégáival Dódity Gabriella önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) aki közösségi oldalán köszönte meg mindenkinek a segítséget, és sajnálatát fejezte ki, hogy a nyilvánosság ereje kellett ahhoz, hogy az önkormányzat tegyen valamit a súlyos beteg fiú túléléséért. A szívátültetésre váró 23 éves fiú a lakásnak köszönhetően jövő héten már fel is kerülhet a szívtranszplantációs listára.
Még lehet jelentkezni a táborozási támogatásért!
Április 30-ig pályázhatnak a kispesti lakóhellyel rendelkező családok a gyermekek táborozási támogatására. Dr. György István tavaly decemberi jótékonysági koncertjének bevételét ugyanis – az előző két évhez hasonlóan – idén is erre a célra ajánlotta fel. A pályázatokat április 30-ig lehet leadni.