A kormány kezdeményezésére kiírt népszavazást előreláthatólag idén ősz elején tartják.

A parlament 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről.

A népszavazási kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A most elfogadott országgyűlési határozat arról is rendelkezik, hogy a népszavazás lebonyolítására legfeljebb mintegy 4,9 milliárd forint fordítható. Az indoklás szerint ebből 500 millió forint a korábban a Nemzeti Választási Iroda rendelkezésére bocsátott forrásból biztosítható.

A Kúria egy héttel ezelőtt utasította el a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat, ezzel lehetővé téve a népszavazást.

Az Országgyűlés most hozott határozatával szemben 15 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, a testületnek 30 napja van a panasz elbírálására.

A népszavazás elrendeléséről szóló határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

Az országos népszavazást a köztársasági elnök tűzi ki 15 napon belül, úgy, hogy az a kitűzés napját követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé, és vasárnapra essen.

Orbán Viktor miniszterelnök február 24-én jelentette be, hogy a kormány országos népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter múlt héten azt mondta, előreláthatólag szeptemberben vagy október első napjaiban lehet megtartani a referendumot.

A népszavazás szükségességét a kormány azzal indokolta: Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak egy országban élni.

forrás:mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.