Súlyos személyi sérüléssel járó balesetről számolt be a Kispesti Készenléti Polgárőrség Facebook-oldala. A baleset a Nagykőrösi úton, a Gyáli úti felüljárónál történt.

„Pénteki (október 28-a – a szerk.) szolgálatunk során az esti órákban értesültünk róla, hogy súlyos személyi sérüléssel járó baleset történt a Nagykőrösi út-Gyáli úti felüljárónál. Egységünk is azonnal a helyszínre sietett a rendőrök és a tűzoltók munkájának segítésére” – kezdi bejegyzését a Kispesti Készenléti Polgárőrség. Megírták, egy gépkocsi eddig tisztázatlan körülmények miatt a szalagkorlátnak csapódott, megpördült, majd hosszas csúszás után a tetejére borulva állt meg.

 

A súlyosan megsérült sofőrt a tűzoltók szabadították ki a roncsból, majd átadták az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, akik a helyszíni ellátást követően kórházba szállították. „Járőreink a helyszín biztosításában, forgalomterelésben, illetve a tűzoltók munkájának segítésében működtek közre. Kollégáink egészen a kora hajnali órákig a helyszínen dolgoztak. A balesetben megsérült személynek mielőbbi gyógyulást kívánunk!” – írták bejegyzésükben, megköszönve a balesetet követően szintén segédkező ferencvárosi polgárőrök segítségét is.

 

Fotók: facebook.com/Kispestikeszenletipolgarorseg

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.