A 29 éves C. Gergő a kispesti rendőrkapitányságon tett vallomást, miszerint két ismeretlen férfi erőszakkal elvett tőle két mobiltelefont. A férfi később bevallotta, valótlant állított, ezért hatóság félrevezetése és csalás miatt is felelhet.

„Kirabolták – mondta a 29 éves C. Gergő a kispesti rendőrkapitányságon 2022. június 9-én. A férfi vallomásában azt állította, hogy 2022. június 2-án késő este két ismeretlen férfi erőszakkal elvett tőle két mobiltelefont, majd elszaladtak. Később a cselekmény helyszínén is részletesen beszámolt a történtekről a nyomozóknak” – számolt be az esetről a police.hu.

 

Mint azt megírták, a nyomozás során a férfi vallomásán kívül semmi sem támasztotta alá az általa elmondottakat, a rendőrök azonban úgy sejtették, hogy valójában pontosan tudja a készülékek hollétét, ezért ismételten kihallgatták a férfit, aki ekkor már elismerte, hogy a korábban tett vallomásában valótlant állított. Elmondta, hogy a telefonokat eladta az egyik ismerősének, aki azt ígérte neki, a készülékért járó pénzt később megfizeti neki. Ez nem történt meg, ezért hogy pénzhez jusson, kitalálta a rablásról szóló sztorit.  

 

„A telefon-szolgáltatónál bemutatta a rendőrségi feljelentést, azonban pénz helyett végül csak egy cseretelefont kapott. A BRFK hatóság félrevezetése, illetve csalás miatt indít büntetőeljárást” – írta a rendőrségi honlap.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.