Negyven éves matuzsálemeket váltott le az a két új betegszék a Madách utcai gyermekfogászati rendelőben, amelyekkel immár a mai kor színvonalának megfelelő ellátásban tudják részesíteni a gyerekeket.

Két fogászati rendelőt szereltek fel új berendezésekkel a Madách utcai intézményben, de a gyökérkezelésekhez is új eszközöket kapnak. Az egyik rendelőben a padlóburkolat is megújult.

 

A szerda délelőtti bejáráson az eszközök beszerzését kezdeményező Szathury Kolos fejlesztéspolitikai tanácsnok, a kispesti Fidesz-frakció vezetője elmondta: a rendelőben nap mint nap dolgozó fogorvosok keresték meg azzal egy éve, hogy a fogorvosi székek igen elavultak, a gyerekek és az orvosok számára is komoly nehézségeket okoztak.

 

A berendezések 1980-ban kerültek a wekerlei rendelőbe, de már akkor is korszerűtlennek számítottak. „Egy több mint tíz éve megoldatlan probléma végére sikerült ezzel a több mint hétmillió forint értékű fejlesztéssel pontot tenni” – hangsúlyozta Szathury Kolos, majd hozzátette:  így a gyerekek számára is kényelmesebbé, barátságosabbá váltak a körülmények, ezért talán kevésbé félnek majd a fogorvostól. „Ha a kerület anyagi helyzete megengedi, az Ady Endre úti szakrendelő gyermekfogászatának régi székét is felújíthatják vagy lecserélhetik a jövőben. Az újonnan beszerzett eszközöket Gajda Péter polgármester, Tóthné Szabó Éva és Ékes Gábor alpolgármesterek is megtekintették.

 

[GALÉRIA-1]

 

A legfontosabb berendezések újultak meg

 

A betegszék a fogorvosok egyik legfontosabb munkaeszköze, hiszen nem csupán a beteg és az orvos megfelelő testtartásáért felel, hanem a különböző forgóeszközök (pl. fúró, csiszoló) is a szék részét képezik. A rendelő működését eddig rendkívül nehézkessé tették a közel negyven éves, elavult berendezések – tudtuk meg az átadón Dr. Papós Ágnes főorvostól, aki elmondta: nap mint nap műszaki hibák miatti leállásoknak voltak kitéve, mivel sem a megfelelő alkatrész-ellátottság, sem szervizháttér nem állt rendelkezésre hozzájuk. Emellett kényelmetlenek is voltak, a gyerekek számára megerőltető, nehéz volt végigülni a kezeléseket, de az orvosok sem tudták felvenni az optimális testtartást, így a kezelés csak döcögősen, lassan haladhatott.

 

Az új székekben pontosan be tudják állítani a páciensek helyzetét, emellett a forgórészek is saját világítással rendelkeznek, így az eddigieknél sokkal precízebb munkát tesznek lehetővé az orvosok számára, ezáltal a kezelések ideje is lerövidült. „A kis gyerek páciensek tűrőképessége véges, nem mindegy mennyi ideig tart egy beavatkozás” – folytatta a főorvos asszony, majd kiemelte, hogy az új, megbízható berendezésekkel nincsenek kitéve annak a veszélynek, hogy műszaki hiba miatt le kellett állítani a rendelést. „Öröm, hogy ez a sok éve húzódó probléma megoldódott”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.