A rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon és történelmi mélyponton van a munkanélküliség. A kormány jövő évi tervei szerint tovább csökken a vállalkozásokat érintő szociális hozzájárulási adó, a különbözet pedig bérfejlesztésre fordítható.

Mára Magyarországon a 2010-es adatokhoz képest 756 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, akik közül 610 ezren az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el – mondta a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

 

A KSH közlése szerint az 4 millió 475 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma április-júliusban, ami 55 ezerrel több, mint a tavalyi év azonos időszakában volt. Eközben 3,6 százalékos a munkanélküliségi ráta, amely 0,7 százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest.

 

 

Simon Attila István szerint a rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon, a munkanélküliségi pedig történelmi mélyponton van.

 

A régióban és az Európai Unióban is Csehország áll az élen e vonatkozásban, ahol a munkanélküliségi ráta nem éri el a 3 százalékot, Németországban 3,4, Lengyelországon és Magyarországon 3,6-3,6 százalék.

 

A jövő évi költségvetés tovább segíti a foglalkoztatottságot

A nem rég elfogadott jövő évi költségvetés a biztonságos növekedést tűzte ki célul, amely 130 milliárd forinttal többet hagy a vállalkozásoknál, hiszen újabb 2 százalékponttal, 17,5 százalékra mérséklődik a szociális hozzájárulási adó (szocho), amennyiben idén 6 százalékos lesz a versenyszférában a reálbér növekedés. A szocho csökkenéséből származó különbözetet a vállalkozások bérfejlesztésre fordíthatják.

 

A kormány célja, hogy Magyarország elérje a teljes foglalkoztatottságot és mindenki, aki dolgozni akar, olyan munkát tudjon vállalni, amiért tisztességes bérezésben részesül.

 

Főkép: pixabay.com

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.