The Latest
Vigyázzuk magunkra, és egymásra a kánikulában!
Megérkezett a perzselő nyár! Az előző napok forrósága után folytatódik a kánikula, az előrejelzések szerint legkorábban pénteken várható egy kis lehűlés, de akkor sem süllyed 30 fok alá a nappali hőmérséklet. A tartós hőség miatt hétfőre már az egész országra kiadták a figyelmeztetést, vasárnap életbe lépett a vörös kód riasztás. Sok helyen vizet osztanak és párakapukat működtetnek.
Díszmagyart Kispestről!
Aki díszmagyart kölcsönzött, vásárolt vagy varratott már magának, biztosan járt az Ady Endre úti ruhaszalonban. Csehiné Lublóváry Mónika üzletének fő profilja ugyanis immár 25 éve a díszmagyar, amelynek híre országos, sőt, már Ausztráliából is jöttek hozzá ruháért. Emellett persze esküvői ruhakölcsönzéssel is foglalkoznak a családi vállalkozásban, ahol az öt gyermeket nevelő Mónika megálmodja, kiszabja és megvarrja a csodaszép ruhákat, lányai pedig modellt állnak a bemutatásukhoz.
Dübörög a pollenszezon!
Nehéz napok járnak az allergiásokra, több helyen ugyanis megjelent a parlagfű és az üröm virágpora. Az Országos Közegészségügyi Intézet azt javasolja a parlagfűre érzékeny allergiásoknak, hogy keressék fel kezelőorvosukat. A szakember pedig mindenkit arra figyelmeztet, hogy utazás előtt tájékozódjon arról, milyen pollenek és ételek jellemzőek az adott környékre.
Minden kiemelt területre több forrás jut jövőre
Több forrást biztosít a kormány jövőre a családtámogatásra, az otthonteremtésre, az egészségügyre és az oktatásra is, mint idén – derült ki a nemrég elfogadott jövő évi költségvetésből. Mindeközben további adócsökkentésekre és béremelésekre is lehet számítani.
Citrom-díj az önkormányzatnak az elhibázott ablakcsere miatt
Míg a lakókat akár többszázezer forintra is megbüntetheti az önkormányzat, ha megszegik a wekerletelepi építési szabályzatot, és visszabontásra kötelezhetik őket, addig a jelek szerint Kránitz Krisztián MSZP-s képviselő, az önkormányzat vagyonkezelő cégének (VAMÜSZ) vezetőjeként fittyet hányhat a szabályokra. Ahogyan azt tette az Árnyas utcai óvoda tagóvodáinak ablakcseréi során is, amelynek köszönhetően Citrom-díjat kapott az önkormányzat Wekerletelep értékőrző programjának rombolása miatt. Persze örülünk az ablakcserének, de üdvözítőbb lenne, ha mindezt az önkormányzat a szabályokat betartva végezte volna el.
Szabálytalan ablakokat építettek be az Árnyas Óvodában
Megszegte az önkormányzat a saját szabályzatát, amikor az Árnyas óvoda mindhárom tagóvodájában a gerébtokos ablakokat bumfordi, osztás nélküliekre cserélték. A munkálatokat az önkormányzat vagyonkezelő cége végezte, amelynek vezetője az MSZP-s Kránitz Krisztián.