Lakás- és temetőtüzek november első napjaiban

Mindenszentek idején és az azt követő Halottak napján általános szokás, hogy gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek velünk. Sokan nemcsak a temetőkben, hanem otthon is gyertyagyújtással emlékeznek meg, emellett egyre jobban terjed a halloweeni töklámpás készítése is. Sajnos nem telik el év anélkül, hogy a tűzoltókat ne riasztanák temetőtüzekhez, vagy olyan lakástűzhöz, amelyet kegyeleti gyertya okozott.

Megnyíltak az Erzsébet-program üdülési pályázatai

Az Erzsébet-program ismét kedvezményes üdülési lehetőséget kínál nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek és nagycsaládosoknak. A pályázatok nyertesei az üdülési támogatást 2018 év végéig használhatják fel a programmal együttműködő szálláshelyeken, előzetes szállásfoglalást követően. Amennyiben a pályázat benyújtása nehézségeket okoz, kérje a kispesti Fidesz iroda segítségét.

Bölcsödék és óvodák fejlesztésére különítettek el százmilliárd forintot

A család-, ifjúság – és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár tájékoztatást adott arról, hogy a növekvő igényekhez igazodva a kormány százmilliárd forintot különített el a fejlesztési időszakra, a bölcsödék és óvodák kapacitásának bővitésére, új intézmények létesítésére, illetve a meglévők korszerűsítésére.

A napokban kapják meg a megemelkedett bérüket az egészségügyben dolgozók

Ónodi-Szűcs Zoltán szerdán Kistarcsán, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a napokban kapják meg számlájukra az emelt összegű bérüket a munkavállalók.

Bővül a Puskás iskola tabletes programja

A Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola „tablettel támogatott oktatási programja” eredményesen zárta az előző tanévet, s az új évet, új tervekkel, és még több eszközzel indítják az iskola pedagógusai.

Ügyeletet tartanak a kormányablakok a hétvégén

Október 1-jén és 2-án országosan valamennyi kormányablakban és okmányirodában intézhető lesz az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiállítása és a lakcímigazolvány pótlása. Az ügyeleti félfogadás alatt kizárólag ezek az ügyek intézhetők az ügyfélszolgálatokon.

Indul a fűtési szezon: a baj megelőzhető

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság kéri a fűtési szezon előtt a lakosokat, hogy szakemberrel ellenőriztessék a tüzelő és fűtőberendezéseket.

Az egészségmegőrzésről beszélt az országos tisztifőorvos

Az egészségmegőrzésről, az egészséges életmód és környezet fontosságáról tartott általános iskolásoknak rendkívüli osztályfőnöki órát Szentes Tamás országos tisztifőorvos Kispesten.

Nemzeti ügy a népszavazás

Nem a jelenről, hanem a jövőről – gyermekeink, unokáink, országunk és Európa jövőjéről – szól az október 2-i népszavazás – hangsúlyozta dr. György István kormánymegbízott és Földesi Gyula választókerületi elnök kispesti sajtótájékoztatóján. Meghívásukra Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő tart előadást Kispesten az egyre szaporodó terrortámadásokról, a legújabb migrációs folyamatokról, a kulturális különbségekről és a közelgő referendum tétjéről.

Mustgáz – minden évben áldozatává válik valaki

Az ősz a szüret és ezzel együtt a borkészítés időszaka, e periódus jellemző veszélyforrása a mustgáz. Évről évre csaknem tucatszor riasztják miatta a tűzoltókat, nem múlik el esztendő tragédia nélkül, tavaly Szekszárdon szedett áldozatot a mustgáz.