Igazán kegyes volt az időjárás a III. Lakótelep Futás és Egészségnap szervezőihez, illetve résztvevőihez, hiszen az egész heti esőzés után gyönyörű, napsütéses időben teljesíthették a három különböző távot a versenyzők. Valamint sportszerek használatával és különböző kézműves foglalkozásokkal, bemutatókkal tölthették el a napot a látogatók.

Több mint 100 versenyző állt rajthoz június 1-én, a Kispesti Társaskör és a Nego Kyokushin Karate Egyesület szervezésében megrendezett III. Lakótelep Futás és Egészségnapon a Vass Lajos Általános Iskola melletti területen, a Csokonai utcában.

 

[GALÉRIA-1]


A rendezvény egyik leglátványosabb eleme az Öt Elem Wushu Egyesület Tai Chi bemutatója volt, őket követte a Kispesti Kisoroszlánok bemelegítője, amellyel átmozgatták a versenyzőket a futáshoz. A Kisoroszlánok egyébként a rendezvény ideje alatt is végig „edzésben” maradtak, azok, akik nem indultak közülük a futóversenyen, minimeccseket játszottak, ahová bárki beállhatott.


A futóverseny a 600 méteres Minifutammal kezdődött, majd a 2,2 és 4,4 kilométerrel folytatódott, amelyekben három (junior, felnőtt és senior) kategóriában mérték össze tudásukat a versenyzők.


A Mimifutam  résztvevői között volt 2,5 éves gyermek is, aki – több társához hasonlóan – a szüleivel teljesítette a távot. Minden kis futóbajnok egy 1000 forintos fagyikupont kapott ajándékba, amelyet július 31-ig tudnak felhasználni az Édeském Cukrászdában.  


A 2,2 és 4,4 kilométeres futamok nyertesei a Decathlon felajánlásából 5000 forintos vásárlási utalványt, a második helyezettek a Kispesti Uszoda felajánlásából uszodabelépőket, a harmadik helyezettek pedig 2000 forintos Decathlon vásárlási utalványokat nyertek. Minden versenyző emlékéremmel térhetett haza.


A Budapesti Erőmű Zrt. által támogatott rendezvényen nagyon sokan ellenőrizték az egészségi állapotukat az Egészségügyi Szűrősátorban, ahol jó tanácsokkal is ellátták azokat, akiknél bármilyen  eltérést tapasztaltak. Ugyanitt gyakorolhatták a látogatók az újraélesztést is egy kihelyezett babán.


A gyermekek kedvence a kézműves foglalkozás és az arcmatricázás, valamint a trambulin volt.

 

Győztesek:

2,2 junior

  1. Pena Sebastian (8’11’16)
  2. Molnár Ábel (8’13’83)
  3. Müller Dávid (8’29’20)
  4. Szabó Bernadett (10’36’75)

2,2 felnőtt

  1. Gedeon Erika (12’04’55)
  2. Gál Zsuzsanna (12’26’38)
  3. Szabó Fanni (12’34’30)

2,2 Senior

  1. Baranyi Péter (10’22’43)
  2. Szilas Gábor (11’06’76)
  3. Bihari Gábor (11’21’15)

4,4 Junior

  1. Marinyak Magor (20’55’94)
  2. Somfai Márton (23’20’79)
  3. Nagy Ágoston (26’09’11)

4,4 Felnőtt (Az első helyen Németh Barnabás, szervező futott be 16’16’55 eredménnyel)

  1. Szalai Dániel (18’55’33)
  2. Bedecs Péter (20’57’14)
  3. Anderlik Sándor (21’51’63)

4,4 Senior

  1. Kürtösi Mátyás (18’57’76)
  2. Góg Tibor (21’40’18)
  3. Nemecz Márta (23’08’68)

fotók: facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.