“Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.” – idézett Juhász Gyula: Trianon című verséből dr. Tarnai Richárd választókerületi elnök a Nemzeti Összetartozás Napján megtartott rendezvényen. A hagyományokhoz hűen idén is a Határ úti Országzászlónál gyűlt össze a kispesti Fidesz és a KDNP két civil szervezettel, a Kispesti Társaskör egyesülettel és a Wekerlei Polgári Egyesülettel közösen. Az Országzászlót 2014-ben avatták fel, és talpazatában a 64 vármegyéből származó földet helyeztek el.
You May Also Like
Az önkormányzati lakások munkálatait vizsgálja a hatóság
Vizsgálatot kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság több önkormányzati ingatlan felújításának és karbantartásának jogszerűsége kapcsán. A munkálatokat még abban az időben végezték, amikor azokért a korábbi vagyonkezelő igazgató Kránitz Krisztián felelt.