Oktatási intézmények felújítását végezte el a nyári időszakban a Vagyonkezelő Műszaki Szervezet, melynek segítségével összesen tizenhat bölcsőde, óvoda és iskola szépült meg szeptemberre.

Az idei tanév kezdés alkalmából több kispesti oktatási intézmény is megszépült külsővel fogadja a gyerekeket, a nyár folyamán ugyanis bölcsődék, óvodák és iskolák felújítása történt meg a kerületben. A VAMÜSZ az Eszterlánc, a Harangvirág, a Csillagfény és a Wekerlei Tipegők Bölcsődék udvarát tette rendbe, gallyazást, parkosítást akadálymentesítést végeztek a szakemberek. Hat óvodában történtek meg halaszthatatlan felújítások, többek között tető, vizesblokk és parkettajavítások, festési és szigetelési munkálatok fejeződtek be szeptember elejére. Minden kerületi iskolában elvégezték az esedékes táblafestéseket, de több helyen parkettázásra, világítótestek cseréjére, sőt, az Eötvös iskolában részleges vízvezeték felújításra is sor került.

A felújítások kapcsán Kovács Bence alpolgármester kiemelte, hála a szigorú gazdálkodásnak, az idei évben is sikerült elvégezni az említett munkálatokat az intézményekben. Az alpolgármester hangsúlyozta azt is, hogy a további fejlesztések érdekében az utóbbi időben több európai uniós pályázatot nyújtott be az önkormányzat, melyeknek egy részét már sikerült is elnyerni. „A jelen állás szerint bízom benne, hogy rövidesen újabb – legalább hét óvodát és közel ennyi iskolát érintő – pályázati sikerről tudok majd beszámolni a közeljövőben.” – zárta értékelését Kovács Bence.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.