Bezáratta több fővárosi, köztük a kispesti temető hátsó bejáratát a Fővárosi Önkormányzat. A lakók csak hosszas kerülőúttal és rengeteg sétával közelíthetik meg a temető hátsó részében lévő szeretteiket.

A rengeteg fővárosi dugó, híd-és rakpart lezárás már nagyon sok bosszankodnivalót adott a budapestieknek, de most sajnos itt az újabb átgondolatlan ötlet: lezárták több temető hátsó bejáratát, nehéz helyzetbe hozva ezzel a szeretteikhez igyekvőket. A Kispesti Temető hátsó kapuját is zárva találhatta az, aki a napokban erre próbálta megközelíteni a családi sírhelyeket. A közvélemény szinte egy emberként hördült fel, nemcsak a kerületben. Több budapesti sírkert kapcsán is a lezárt kapuk kinyitását követelték az ott élők. Ez történt kerületünkben is, hiszen a temetőt a zárást követően csak a Bozsik stadion felől lehetett megközelíteni. Ez egyrészt hosszas kitérő azoknak, akik tömegközlekedéssel járnak, másrészt hosszas séta iis, amit sok idős már nem biztos, hogy kényelmesen meg tud oldani. Aláírásgyűjtésbe is kezdtek az itt élők. A felháborodást látva Karácsony Gergely közzétte, a lezárást az illegális szemetelők elleni harc indokolta, de látva a hatalmas ellenállást, gyorsan újra is nyitották a kapukat. 

A főpolgármestert mintha zavarnák a fővárosban élők, hiszen mindig épp pont őket és az ő érdekeiket hagyja figyelmen kívül a döntések meghozatalakor – kommentálta a polgári oldal a kerületben a temető lezárását, amely szerencsére valóban csak néhány napig tartott. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Megújul a Katica utca és környezete

Kispest a Katica utca fejlesztésével pályázott és nyert közel 1,8 milliárd forintot az Egészséges utcák programon. A fejlesztés tisztább levegőt, gyalogos-és kerékpárosbarát közterületet és élhető városi teret ígér.

Lesz végre sportcsarnoka Kispestnek?

Ha van valami neuralgikus pont a kerületünk életében, az egészen biztos az, hogy a fővárosban szinte egyedüli kerület vagyunk, amely nem rendelkezik megfelelő sportlétesítménnyel. Ez a jelek szerint végre változhat.

Az önkormányzati lakások munkálatait vizsgálja a hatóság

Vizsgálatot kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság több önkormányzati ingatlan felújításának és karbantartásának jogszerűsége kapcsán. A munkálatokat még abban az időben végezték, amikor azokért a korábbi vagyonkezelő igazgató Kránitz Krisztián felelt.

Új elnök a Kispest Honvéd élén – sportcsarnok is épül a kerületben

Emlékezetes napként kerül be a Kispest Honvéd történelemkönyvébe a mai; Szijjártó Péter lett a futball klub elnöke, aki egyúttal bejelentette: futsal csarnok épül a kerületben.