Jelentős további emelésekkel folytatódik az egészségügyi szakdolgozók, köztük az ápolók bérfejlesztése: 2022-re több lépcsőben újabb 72 százalékkal emelkedik, így az egészségügyi szakdolgozók 2022-ben átlagosan 163 százalékkal fognak többet keresni, mint 2016-ban, az ágazati béremelések kezdetekor.

Újabb 72 százalékkal emelkedik az ápolók bére 2022-ig, mivel a kormány megkezdte az egészségügyi szakdolgozók további béremelésének előkészítését is: az eredetileg 2019 novemberére tervezett 8 százalékos béremelést előrehozzák idén júliusra. Ezután 2020 januárjától további 14, novemberben 20, végül 2022 januárjától újabb 30 százalékos béremelés lesz. Mindez 83 ezer egészségügyi szakdolgozót, köztük ápolót, szakápolót, diplomás ápolót érint.

 

Az egészségügyi szakdolgozók béremelése 2016-ban kezdődött, akkor 26,5 százalékos béremelés történt, amit 2017-ben 12, 2018-ban pedig újabb 8 százalékos béremelés követett, amelyet november helyett már februárban megkaptak a dolgozók. 2022-re átlagosan 163 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére, ami azt jelenti, hogy 2022-ben több mint két és félszeresét fogják keresni, mint 2016-ban.

 

Az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülése mellett a kormány 2010-es megalakulása óta óriási eredményeket ért el úgy általában az egészségügy fejlesztésében is, hiszen 500 milliárd forintos forrásból már megújult a vidéki intézményi hálózat: felújítottak kórházakat, rendelőintézeteket és mentőállomásokat, utóbbiakból újakat is építettek.

 

A főváros és Pest megye intézményhálózatának felújítására jelenleg is zajlik a 700 milliárdos, kizárólag hazai forrásból finanszírozott Egészséges Budapest Program (EBP), amely keretében Budapesten 4 centrumkórház épül, és megújulnak a fővárosi, valamint Pest megyei társkórházak, rendelőintézetek is. A program részeként – a tervek szerint 2022-re – Európában egyedülálló gyermekgyógyászati központtá alakítják a Heim Pál Gyermekkórházat. Az EBP részeként épül a kispestiek egészségügyi ellátásának színvonalát jelentősen javító, a Szent István és a Szent László kórházak összevonásával létrejövő Dél-pesti Centrumkórház is.

 

Emellett a kormány novemberben döntött úgy, hogy átvállalja a kórházak teljes adósságát, továbbá megemelte az egészségügyi kasszát, és újabb egészségügyi béremelésről is döntött.

 

Feruár 19., a Magyar Ápolók Napja

Az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította a február 19-ét, a hősies, önfeláldozó és emberséges Kossuth Zsuzsanna, az első országos főápoló születésnapját a Magyar Ápolók Napjává. Kossuth Lajos legkisebb húga 1849. április 6-án vette át a tábori kórházak ápolás felügyeletét, irányításával pontosan meghatározták a szükséges kórházi felszereléseket, biztosították a gyógyszer és kötszer ellátást, általános érvényű rendszabályokat fogalmaztak meg és betanították az önkénteseket.

 

Főkép: Magyar Idők

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.