Emlékszik még az első díszpolgári cím átadójára?
Ha jól tudom, az valamikor az 1900-as évek elején volt, egészen pontosan 1909-ben, és Ribényi Antal, a kerület első plébánosa kapta. Ezt követően 1991-ben adományozták újra ezt a megtisztelő címet, és ezen az átadón már én is ott voltam, alpolgármesterként. Megtiszteltetés, hogy ismerhettem Puskás Ferencet, aki abban az évben lett Kispest díszpolgára Győri Ottmárral és Zsák Péterrel együtt.
Idén pedig Ön vehette át a gyűrűt és az oklevelet…
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, legfőképpen azért, mert, úgy hallottam, viszonylagos egyetértésben döntött a képviselő-testület. Érzem a szeretetet, és ez jólesik.
1990-1994 között alpolgármestere, majd 1994-1998-ig a kerület polgármestere volt, 2015 óta pedig az Európai Unió Magyarországi Képviseletének a vezetője. Továbbra is Kispesten él?
Természetesen, a magyarországi bázis Kispest kertvárosában van. Ha piacra megyek, akkor Kispestre megyek, a Kós Károly téren kávézom és az Ady Endre úti kerthelyiségben eszem halászlevet. Szeretem Kispestet, a szüleim költöztek ide, én pedig a rendszerváltás idején szépen lassan belefolytam a helyi közügyekbe. Kispestinek lenni sajátos dolog, megvan a maga hangulata. Mindig élmény a barátokkal találkozni, az ismerősökkel beszélgetni és a gyerekekkel fagyizni. És egyre több közösségi program van a kerületben, amelyekre szívesen kilátogatunk. A Városünnep, a Kispesti Társaskör, a Wekerlei Társaskör, a Kertvárosi Egyesület rendezvényei, a Székelykapu napok Wekerlén, ahol páratlan építészeti környezetben kapcsolódhat ki az ember. Röviden összefoglalva azt hiszem, hogy a környezet és a közösségi erő, amiért ennyire szeretem Kispestet.
Van olyan rendezvény, amelyet Önök indítottak útjára és a mai napig megőrizték?
Például a díszpolgári cím átadó, vagy az október 23-i megemlékezés, amelynek méltó helyszínt is kialakítottunk az első önkormányzati ciklus idején, számos egyéb helyszínnel együtt.
Könnyebb volt akkoriban a várost vezetni?
A ’90-es évek elején egészen más kihívásokkal küzdöttünk. Gondoljon csak bele, akkoriban nem volt az otthonokban még vezetékes telefon, sőt, sok utcában még aszfaltozott út és csatorna sem. Persze akkoriban is támogattuk a helyi közösségeket, de alapvetően az életminőség javítása volt a cél.
Visszaemlékezve melyik volt a kedvenc projektje?
Nagyon büszke vagyok például arra, hogy részletfizetéssel sok családnak lehetővé tettük, hogy bevezethessék otthonukba a telefont, és ne kelljen az utcai fülkékhez elmenni, ha valakivel beszélni szerettek volna. Ha jól emlékszem 30 ezer forintot kellett befizetni, nagy sikere volt. De említhetném az infrastrukturális fejlesztéseket is, amelyekben szintén szerepet vállaltam. Vagy a Határ úti projekt, az akkor Bermuda háromszögnek csúfolt területen megépülhetett a korábbi Europark. Ez volt azt hiszem a harmadik nagy bevásárlóközpont Budapesten, amelynek előkészületeiben alpolgármesterként részt vettem, polgármesterként pedig átadhattam. Nagy szó volt ez akkoriban, hiszen olyan kereskedelmi egység épült, amelyben olyan szolgáltatások is elérhetőek voltak, amelyek korábban a kispestiek számára nem voltak közel. Persze azt is hozzá kell tennem, hogy akkoriban talán könnyebben lehetett együtt dolgozni, hiszen a pártvonalak mentén még nem voltak akkora árkok. Igy aztán az összes említett eredmény az akkori önkormányzati vezetők, képviselők és tisztviselők közös sikere is, nem egyéni teljesítmény. És természetesen a kispesti polgárokkal együtt dolgoztunk a fontos célokért.
Hogy látja most, mire lenne még szükség Kispesten?
Véleményem szerint például nagyon jól hasznosítható lenne egy többfunkciós rendezvény–és sportcsarnok a kerületben.
