Átvette államfői hivatalát Novák Katalin
„Őrségváltás. Ma reggel átvettem a Sándor-palota kulcsát Áder Jánostól. Minden magyar számíthat rám és én is számítok minden magyarra. Köszönjük a munkáját, Elnök úr!” – írta közösségi oldalán Novák Katalin, miután átvette hivatalát a leköszönő államfőtől.
Áder János a Sándor-palota bejáratánál fogadta Novák Katalint, s együtt vonultak be az épületbe – előbb az elnöki irodába, majd pedig az államfői rezidencia teraszára. Novák Katalin a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás óta. Ünnepélyes beiktatása május 14-én, szombaton lesz a Kálvin téri református templomban; a rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik. Beiktatási ünnepi beszéde a Kossuth téri díszceremónián hangzik el.
Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.
Fotók: MTI/Bruzák Noémi
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!