Sugárzó arccal vették át a gyerekek dr. György István kormánymegbízottól és Dódity Gabriella önkormányzati képviselőtől a Kispesti Társaskör táborozási támogatását, amit a civil szervezet által kiírt pályázaton nyertek el. A kormánymegbízott az „Adjunk a húroknak, és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertbevételéből egymillió forintot ajánlott fel arra, hogy segítse a kispesti családok gyermekeinek nyári táborozását.

A gyerekek számára a nyár legizgalmasabb része mikor kis barátaikkal együtt táborba indulnak, több család azon csak nehezen tudja kigazdálkodni a tábor költségeit, számukra nagy segítség lehet a támogatás. Dr. György István Budapest kormánymegbízottja decemberi „Adjunk a húroknak, és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertbevételéből egymillió forintot ajánlott fel arra,  hogy segítse elsősorban a hátrányos helyzetű, vagy több gyermeket nevelő családokat gyermekeik nyári táboroztatásában. Az elnyerhető maximális támogatás gyermekenként 10.000 forint volt, amit a Kispesti Társaskör kuratóriuma bírált el.

 

 

Az adományokat felajánló dr. György István felidézte, gyerekkorában kezdett el gitározni, gimnáziumi zenekarban is játszott, majd kőbányai polgármesterként ismerkedett meg és kötött barátságot az ismert basszusgitárossal, Póka Egonnal, akivel együtt immár ötödik éve minden decemberben, Mikulás napja környékén együtt tartanak jótékonysági koncertet. Maga az „Adjunk a húroknak!… és a rászorulóknak is!” jótékonysági koncert ötlete 2011-ben, dr. György István akkori munkatársának, Dódity Gabriellának ötlete volt; az azóta megrendezett öt koncerten több mint 12 millió forint adomány gyűlt össze, amelyből többek között beteg és hátrányos helyzetű gyermekeknek, idősek otthonának és gyermekek átmeneti otthonának ajánlottak fel támogatásokat. Elmondta, idén a Kispesti Társaskör pályázatára hetvenöten jelentkeztek, így 75 kispesti gyerek nyaralását tudják támogatni 10-10 ezer forinttal, illetve Kőbányán is ugyanennyi gyerek táborozását támogatják. Dr. György István végül nagyon jó táborozást kívánt a gyermekeknek.

 

 

Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a kormánymegbízott az adományokból fennmaradt összegből 150 ezer forintot ajánlott fel a kispesti Eszterlánc bölcsőde sószobájának kialakításához. Ezzel kiegészítették a szülők és az óvodapedagógusok felajánlásait, adományait, így év elején el is készült a gyermekek egészségét elősegítő helyiség a Kispesti Önkormányzat támogatása nélkül. A képviselő hozzátette, a rendkívül rossz helyzetben lévő Tarka-barka óvoda számára is vásárolnak játszóeszközöket a rendelkezésre álló pénzből.

 

A csoportkép elkészítése után a pénzadományt felajánló dr. György István kormánymegbízott és Dódity Gabriella egyesével adták át a gyerekeknek a 10 ezer forintot tartalmazó borítékokat, majd végül pedig közösen elénekelték a János bácsi a csatában című dalt.

 

A beadott pályázati anyagokból kiderült, hogy számos többgyermekes családnak jól jött a többszöri 10 ezer forintos adomány, hiszen egy háromgyermekes családnál már a támogatás összege teljes mértékben fedezi az egyik gyermek táborozási költségeit. A Kispesti Társaskör pályázati lehetőségének köszönhetően több tucat nehéz helyzetű család gyermekeinek nyílt lehetősége, hogy 7-12 éves gyermekeik táborba utazhassanak.

A gyerekeknek vidám és jó táborozást kíván a Kispesti Társaskör! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.