Közpark Tanoda a legkisebbekért

Elismerésre méltó programot indított a kerület parkfenntartásával foglalkozó cége, amely az óvodások és iskolások természeti nevelését tűzte ki célul.

Búcsúzik a lelkész

42 év szolgálat után istentisztelet keretében búcsúzott el Kispesttől Ablonczy Kálmán, utódja Tihanyi Kristóf lelkész lett.

Napelemek kerültek a Forrásház tetejére

Közel két hónapja működik már a napelem a Forrásház tetején, és már voltak olyan napok, amikor 100 százalékban biztosította az áram szükségletet.

Kerületi rendőrök elismerése

Öt kispesti rendőr munkáját ismerték el Sárkányölő Szent György oklevéllel.

Jutalom a kerületszépítésért

Kispest környezete nemcsak azon múlik, hogy az önkormányzat parkfenntartó cége hogyan látja el a feladatát, hanem azon is, hogy mi magunk mit teszünk meg a kerület szépítéséért.

Bölcsődei dolgozókat tüntettek ki

Szakmai napon köszöntötte az önkormányzat a kerület bölcsődei dolgozóit.

Körzeti megbízottak a közbiztonságért

Sokszor olvasni a közösségi oldalon, ahogyan a közterületeken tapasztalható különféle cselekmények és jelenségek kapcsán arról kérdezgetik egymást a kispestiek, kihez lehet fordulni. Bár nem minden esetben, de legtöbbször a körzeti megbízott lehet a megoldás.

Változás az üvegvisszaváltásban: jönnek a közterületi automaták és büntethetik az üzleteket, ha gyakran rossz az automata

Költségelvű bérleti díjjal hirdet lakásokat az önkormányzat

Költségelvű, azaz nem szociális bérleti díjú, javarészt lakótelepi lakásokat hirdet pályázaton az önkormányzat. Van köztük felújítási kötelezettséggel bérbe vehető is. A határidő február 19.

Három éves az egynapos sebészet

Harmadik éve működik a Kispesti Egészségügyi Intézet legfelső emeletén az egynapos sebészet. A kormány közel egy milliárd forinttal támogatta a megvalósítás.