„Egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhasson az, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, a határon túli magyarok ellen buzdított, és nem viselte ennek következményeit?” Így szól Bencsik András népszavazási javaslatának kérdése, amelynek a benyújtásához szükséges harminc támogatói aláírást a Kispesti Társaskör rendezvényén össze is gyűjtötte. A neves publicista Kispest legrégebbi civil szervezetének volt a vendége, ahol dr. György István kormánymegbízottal Európa jövőjéről, a betelepítési kvótáról és az illegális bevándorlás kérdéséről beszélgettek.
A másfélórás beszélgetés után a Magyar Demokrata főszerkesztője a jelenlévők segítségét kérte abban, hogy a Gyurcsány Ferenc határon túliak szavazatát megvonó javaslatának úgynevezett ellenkezdeményezését aláírásukkal támogassák. Az ívet dr. György István, Budapest kormánymegbízottja, és Dódity Gabriella, a Kispesti Fidesz elnöke is aláírta. Bencsik András a Kispest.info-nak elmondta: elfogadhatatlannak tartja a Demokratikus Koalíció lépését.
- Reménykedem, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) józanul, a jog alapján elutasítja Gyurcsány Ferenc kezdeményezését. Amennyiben ezt komolyan gondolja, akkor én is komolyan gondolom, hogy pontosan ezekkel az érvekkel őt is kilehessen zárni a választásból. Erre szeretnék egy országos népszavazást kiírtatni. Vagy mindketten nevetünk, vagy mindketten sírunk – mondta el lapunknak a publicista, aki szerint ilyen a világon nincs, hogy visszavonnak egy szavazati jogot.
- Ez egy teljes őrület, elmebaj! Sajnos nagyon sok olyan honfitársunk van, aki kirekesztően gondolkodik, és Gyurcsány őket akarja magához édesgetni. Muszáj megcsinálni a tükörképét, hogy világos legyen, micsoda abszurd gondolkodás az övé. Ezért itt Kispesten kértem, és meg is azt a segítséget-, hogy benyújthassam az OVB-nek ezt a kérdést. Legalább harminc támogató szükséges ahhoz, hogy elfogadják a kezdeményezést. Ha engedélyezik, akkor 100 ezer aláírás kell majd a népszavazás kiírásához. Nagyon reménykedem abban, hogy az OVB mind engem, mind Gyurcsányt elutasítja majd – magyarázta Bencsik, aki a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazásról azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc embertelen, igazságtalan és gonosz kezdeményezése volt.
|