Hamar elkapkodták a virágokat
A korábbi évekhez hasonlóan idén is hamar elfogytak az egynyári palánták a Kispesti Társaskör kedvezményes virágvásárán. Ezúttal 1500 tővel készült a civil szervezet, amely nem egészen egy óra leforgása alatt el is kelt. Miközben ingyenes gyereknapi fotózást is tartottak.
Immár hagyománnyá vált Kispesten a kedvezményes virágvásár, amelyet a Kispesti Társaskör szervez minden évben. A korábbi évek tapasztalatai alapján ezúttal már több, mintegy 1500 tő egynyári palántával készültek, amelyek nem egészen egy óra leforgása alatt el is keltek. Miközben a „kertészek” sorban álltak és válogattak a szebbnél-szebb növények közül, a szomszédos téren szabadtéri fotózást tartottak, gyereknap alkalmából ugyanis családokról készített képet a civil egyesület. Aki előre jelezte igényét, annak Tolnai Mariann gyönyörű sminket is készített.
- Nagy siker volt tavaly a Baba-mama fotózás, amelyet tavaly Anyák napja, idén Gyereknap alkalmából szerveztünk. Jó látni, hogy egyre több kispesti család él a lehetőséggel, és maradandó emléket tudunk adni nekik ezzel – mondta el lapunknak Dódity Gabriella, a Kispesti Társaskör elnöke.
Aki szeretne a kedvezményes vásárokról vagy a Kispesti Társaskör programjairól értesítéseket kapni, jelentkezzen a kispestitarsaskor@gmail.com emailcímen.
Tekintse meg galériánkat!
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!