„Klubunk elősegíti a cukorbeteg gondozás hatékonyságának növelését, részt veszünk a diabétesz megelőzésével, életmódváltással kapcsolatos egészségnevelő – felvilágosító tevékenységben. Előtérbe helyezzük a prevenciót, főleg a nagyfokú kockázattal rendelkező egyének esetében, vagyis akiknek a családjában szüleik, testvéreik között cukorbeteg van, akik súlyfelesleggel rendelkeznek, vagy valamilyen vérzsír (koleszterin) rendellenességet fedeztek fel náluk, illetve magas a vérnyomásuk. Egészségmegőrző – betegségmegelőző, állapotjavító, életmódváltó programunk keretében havi rendszerességgel gyalogtúrákat, kerékpártúrákat, valamint igény esetén Nordic Walking oktatásokat szervezünk, illetve rendezünk. Klubfoglalkozásainkat minden hónap második csütörtökén tarjuk 1400-i kezdettel, ahol vérnyomás, valamint vércukorszint mérésre is mód nyílik. 1500-tól előadáson vesznek részt az érdeklődők, melyet kötetlen beszélgetés követ. Következő foglalkozásunk időpontja: október 13. Új helyszínünk: Csokonai utca 1-3. Az elmúlt évtől nemcsak azokat várjuk, foglalkozásainkra, rendezvényeinkre, akik cukorbetegséggel élnek, hanem mindazokat, akik számára fontos az egészség és ezért szeretnének többet tenni.”

 

A klubfoglalkozásokról bővebben Huszá Jánosnál érdeklődhettek: 06-30/369 2747   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.