Miközben Kispest baloldali városvezetése még csak most kezdi el felvenni a kapcsolatot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel, a légi irányításban érintett HungaroControl Zrt.-vel, valamint a Repülőteret működtető Budapest Airport Zrt.-vel, Budapest Főpolgármestere már a környező kerületek vezetőivel történt egyeztetések után arról beszélt, hogy elsőként azt szeretné elérni, hogy éjszakai repülési tilalmat vezessenek be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ahogyan fogalmazott, a Közfejlesztések Tanácsa legutóbbi, csütörtöki ülésén az egyik legfontosabb kérdés volt a repülőgépek okozta zajszennyezés kezelése. Tarlós István itt azt kérte, hogy legyen teljes repülési tilalom éjfél és hajnali 5 között, változtassanak a berepülési útvonalon, a zajszennyezést másképp mérjék, és az ellenőrzést vegye át a közlekedési hatóság. A főpolgármester azt is hozzátette, hogy reméli, legalább a repülési tilalom megvalósulhat egy éven belül, de inkább korábban.
A többi kerület időben lépett
Bár Kispestet is érinti a megnövekedett zajterhelés, a kerület baloldali városvezetése csak az idei, februári képviselő-testületi ülésen fogadott el egy nyolc, egy mondatos amolyan cselekvési tervet, amelynek több pontja is arról szól, hogy kikkel veszik fel a kapcsolatot. Gajda Péter (MSZP) polgármester és Burány Sándor (MSZP-Párbeszéd) országgyűlési képviselő egyébként nem vett részt azon az egyeztetésen, amelyen Tarlós István kezdeményezésére a környező kerületek vezetői is jelen voltak, és a konkrét lépésekről egyeztettek februárban. A környező kerületek vezetői egyébként már tavaly nyár végén léptek elsőként az ügyben: Kőbánya is csatlakozott a XVIII. kerület petíciójához, amelyben arra kérték a HungaroControlt, hogy ne vezessen be olyan eljárásokat, amelyek a környéken élőket hátrányosan érintik. Ugyanis a tavaly augusztus 16-án bevezetett új indulási eljárás közelebb hozta a gépeket a lakott területek fölé, csaknem 50 ezer ember életét megkeserítve.
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint Tarlós István és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter folytatja és felgyorsítja a már korábban megkezdett egyeztetéseket a Liszt Ferenc-repülőtér zajszennyezésével kapcsolatos lakossági panaszok rendezése érdekében.
Fotó/Illusztráció: Pixabay.com
|