Emlékeznek még a Dódity Gabriella által összeállított 60 oldalas anyagban bemutatott óvodákra és bölcsődékre, közte a Wekerlei Tipegők Bölcsőde állapotára? A képek önmagukért beszélnek: már az ÁNTSZ is rendre kifogást emelt a konyha és a vizesblokk ellen – ezt tavaly megújította az önkormányzat. A mosókonyhát akkor sajnos nem újították fel, ezért az továbbra is nagyon gyalázatos állapotban van, ezek munkálatait kezdik meg a nyári szünetben, a fűtés korszerűsítésével együtt. Még márciusban megújul az épület homlokzata és lábazata is. Az önkormányzat 25 millió forintot szán a munkálatokra.
Tekintsék meg galériánkat a bölcsőde régi és újabb fotóival
A fejlesztéspolitikai tanácsnok fotókkal illusztrált javaslatcsomagjában azt is jelezte, hogy a nyílászárók is megérettek a cserére, ezeket azonban egyelőre nem cserélik le, hanem lemázolják. Szerencsére a csoportszobák szép állapotban vannak, ez jórészt a bölcsődét segítő alapítványnak, a szülőknek és a dolgozóknak köszönhető. Az alapítvány segítségével kerültek fel a radiátorvédők, a burkolat, valamint a festésben és az udvar rendbetételében is az alapítvány segített. Az udvart is az alapítvány látta el játékokkal, ezen a helyen – ahogy azt Dódity Gabriella tavaly jelezte – csak a néhol balesetveszélyes gumiburkolat megújítására lenne szükség, arról nincs információnk, hogy ez időközben megtörtént-e. A bölcsőde teraszának csak a felét fedte árnyékoló, ezt most kiegészítették a teljes teraszrészre.
A Fidesz-KDNP frakció egyébként évek óta küzd az önkormányzati fenntartású nevelési intézmények felújításáért. Lobbijuknak köszönhetően a korábbi évi 100 millió forinttal ellenétben 2017-ben már 508 milliót, tavaly 407 milliót és idén is csaknem 500 milliót különítettek el erre a célra a költségvetésben.
– Nagyon örülök, hogy folytatódik a Wekerlei Tipegők Bölcsőde felújítása, mert amikor ott jártam, nagyon elhanyagolt állapotban volt az épület, a mosókonyha pedig kritikán aluli. Érthetetlen, hogyan lehet egy ilyen helyiség egy bölcsődében – mondta lapunknak Dódity Gabriella, aki hozzátette: bízik abban, hogy folytatódnak az intézmény felújítások, és hamarosan minden óvoda és bölcsőde méltó körülmények között fogadhatja a kispesti gyerekeket. – Már tavaly is javasoltuk a költségvetés tervezésekor, hogy 1-1 millió forintot kapjon minden óvoda és bölcsőde dologi kiadásokra, vagyis leginkább játékok vásárlására. Kezdeményezésüket akkor ugyan leszavazták Gajda Péterék, de úgy tudom, hogy végül kerülő úton ugyan, de megkapták a támogatást. Remélem, hogy idén is csak a frakciónknak szólt a baloldali városvezetés reakciója, amikor ismét leszavazták a kezdeményezésünket, és nem a kerületi gyerekektől vonnák meg a támogatást. Hiszen lenne miből kifizetni akár a 145 millió forintos tartalékból, vagy az évről-évre folyamatosan emelkedő, irreálisan magas, 205 millió forintos kommunikációs büdzséből.
Fotók: Facebook
|