Tovább folytatódott a Kispesti Párbeszéd programsorozata. Március 21-én este Kerényi Imre, Kossuth-díjas rendező volt Tarnai Richárd, Kispest országgyűlési képviselőjének vendége a wekerletelepi közösségi házban. Az eseményen Jókai Anna, Kossuth-díjas író- és költőnő is részt vett.

 

A zsúfolásig megtelt nézőtér előtt Kerényi Imre, miniszterelnöki megbízott elsősorban az új alaptörvény megismertetéséről beszélt szerda délután. Elmondta, a törvényszöveget tartalmazó Magyar Közlöny különkiadásának egy példányát névre szólóan, az Országgyűlés elnökének aláírásával az önkormányzatoknál, az alaptörvény asztalánál ingyenesen – míg a díszkiadást pénzért – lehet megrendelni. A díszkiadás egy többkilós, könyvészeti különlegesség, amely törvényszöveggel és történelmi festményekkel kiegészítve jelent meg. a művész azt is elárulta, hogy az alatörvény rövid kivonatát az ország általános iskoláiban a 10  és 14 éves diákok alanyi jogon kapják meg.

Az új alaptörvény elfogadásának első évfordulójára készül el a díszkiadás három különleges példánya, melyek műtárgy kivitelű kézműves könyvek lesznek. A tervek szerint a három példányból egy a parlamenti patkóba, egy a Sándor-palotába, egy pedig a „trezorba” kerül.

Az előadás után az est végül kötetlen, jó hangulatú beszélgetéssel zárult.

[GALÉRIA-1]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…