Advent első vasárnapján hagyományaihoz hűen idén is saját készítésű adventi koszorúv al kedveskedett a kispesti polgári oldal a kerületben élőknek. A Templom téren tegnap késő délután Tarnai Richárd gyújtotta meg a hit gyertyàját, majd közös éneklés és imádság után kívánt mindenkinek békés, boldog várakozást. Minden vasárnap 17 órakor gyújtják meg a gyertyàkat, december 21-én 17 órakor pedig a szokásos forró teával, süteménnyel és kis meglepetéssel várják majd a kispestieket.



Az önkormányzat is felkapcsolta az adventi fényeket a Templom téren, igaz, csak egy nappal később, hétfőn. Boldog adventet kívánunk mindenkinek!

fotó:kispest.hu