2012 áprilisában az aktív idősödés évének jegyében hirdetette meg a Wekerlei Kultúrház az ARANY ÉVEK 60+ elnevezésű képzőművészeti pályázatot, melyen a hatvan életévüket betöltött idős emberek indulhattak. A pályázatra több mint 130 alkotás érkezett.

 

A felhívás célja az volt, hogy az idősebb korosztály szellemi és fizikai aktivitását példaként állítsa a fiatalabb generációk elé, erősítse a generációk közötti együttműködést, hozzájáruljon az idősek önmegvalósításához. 

 

A pályázatra több mint 130 alkotás érkezett. Többnyire festmények, de grafikák, fotók és egyéb műfajú alkotások (gobelin, textil, szobor) is érkeztek. Ez azért nagy öröm, mert az idős korosztály rendkívüli aktivitását mutatja

 

A pályamunkákat a kispesti Helikon Kulturális Egyesület tagjai, Hernádi Paula, Mazalin Natália, Molnár Kriszta képzőművészek zsűrizték. A különböző kategóriában összesen 4 első helyezettet, 3 második, 3 harmadik helyezettet, valamint 6 különdíjast jelölt meg a zsűri.

 

A beérkezett pályamunkákból összeállított kiállítás megnyitójára és az ünnepélyes díjkiosztóra 2012. október 6-án 9.30-tól kerül sor az Arany évek 60+ nevű idős napi rendezvényen a Wekerlei Kultúrházban.

 

Ideje: 2012. október 6., szombat 9.30-12.30 óráig

Helyszín: Wekerlei Kultúrház és Könyvtár

(Budapest, XIX. ker. Petur u. 7.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.