A világ egyik legnagyobb és legrangosabb evezős versenyén a legendás Head of the River bajnokságon, 334 nyolcas egységből a 37. helyen végzett a magyar hajó, amelynek fedélzetén kispesti fiatalok is küzdöttek a jó eredményért. kispesti fiatalokból is álló magyar hajó. Az idén először szereplő ifjúsági magyar csapat (Cseh Kristóf, Dobai Tamás, Fülöp Gábor, Gerei Tamás, Hopp Márton, Kiss Norbert, Kovács Krisztián, Molnár András) rendkívül izgalmas csatákat vívott és több olyan csapatot is megelőztek, amelyek előttük indultak a közel hét kilométeres üldözéses versenyen. A versenyt az Oxford Brookes csapata nyerte.

 

A Schools Headen azaz az angol gimnáziumok versenyén a 12. helyezést érte el a 91 férfi ijfúsági nyolcasok összecsapásában. Lehetőségük nyílt olyan elit gimnáziumi csapatokkal is szembenézniük mint az Eton vagy a Westminster. A Szeged, Műegyetem és a Csepel versenyzőiből összekovácsolódott csapat mindezzel, egy kihívásokban, tapasztalatokban és eredményekben gazdag londoni hetet zárt. 

 

Számos utánpótlással foglalkozó brit szakmabeli is figyelemmel követte a csapat szereplését. Elmondásuk a magyar egység mindenképen az élmezőnybe tartozik és méltó ellenfele lehet bármelyik csapatnak 2.000 méteren! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.