Pályáztatás után új bérlővel kötött szerződést áprilisban a kerület a Zoltán utcai sporttelep üzemeltetésére. Innentől kezdve már az új, nyertes pályázó kínálja szolgáltatásait a wekerletelepi sportpályán.

Tavaly decemberben járt le a Zoltán utcai sportpálya bérlőjének szerződése, ezért az önkormányzat idén pályázatot írt ki a sporttelep üzemétetésére. Ennek eredményeképpen a – sportlétesítmények üzemeltetésével és sportszervezéssel is foglalkozó – Tenisz.hu Kft.-t hirdette ki az önkormányzat februári ülésén győztesnek, majd a cég április 6-án írta alá a Kispest Sport Nonprofit Kft.-vel a bérleti szerződést. Guzsváry Csaba cégvezetőtől megtudtuk, az eddig is sok előkészülettel járó tényleges munka a szabadtéri szezon kezdetével, április 11-én indult.

 

Guzsváry Csaba a kispest.info-nak elmondta, a sporttelep jelenlegi képe a jövőben nagymértékben meg fog változni. Ez alapvetően annak is köszönhető, hogy már magát a pályázatot is úgy írta ki az önkormányzat, hogy a terület több mint egy negyedét a kerület közösségi használatra leválasztja. Megtudtuk, a megmaradó mintegy 10 ezer négyzetméteres területen 10 salakos teniszpálya van, melyekhez a bejáratot – a leválasztás miatt – a Dobó Katica utcából fogják kialakítani.

 

A kerület sportéletének felpezsdítése érdekében a terület új bérlői a sporttelepen több mindent szeretnénk fejleszteni. „Leghamarabb a jelenlegi funkcióján és állapotán szükséges javítani, hogy a sportolni vágyók zavartalanul élvezhessék az itteni szolgáltatásokat” – hangsúlyozta a teniszedzőként is dolgozó sportszakember. Guzsváry Csaba azt mondta, a fejlesztések tekintetében több szakaszra bontott terveik közül a szolgáltatások bővítése a legfőbb céljuk, amellett, hogy a környezetet is Wekerléhez méltón, esztétikusabbá igyekeznek majd tenni. Ennek érdekében a sportpálya környezetének rendbetétele mellett parkosítást és a kerítés cseréjét is tervezik hosszabb távon.

 

Az esti órákban is elérhetővé szeretnék tenni a sportpályákat , ezért elképzelésük szerint a pályák világításának kiépítése rövid időn belül meg fog történni. A tenisz mellett igyekeznek a kispályás foci, a lábtenisz, az asztalitenisz, a tollaslabda és a strandröplabda szerelmeseinek is kedvezni, illetve télen az időjárás függvényében még egy jégpályát is ki akarnak alakítani. Emellett kiegészítő szolgáltatásként a büfé bővítését és egy szabadtéri szauna építését, valamint az öltözők, a zuhanyzók és a mellékhelyiségek felújítását is tervezik.

 

Guzsváry Csaba elmondta, hogy már elkezdődtek a tárgyalások – a kerület oktatási intézményeivel, az önkormányzattal, valamint a Wekerlei Társaskörrel is – annak érdekében, hogy a sporttelepen lebonyolítható rendezvények minél inkább a lakosság érdekeit szolgálják. Például ki szeretnének alakítani egy olyan kedvezményrendszert is, amely a kerületi lakosoknak kedvezőbb feltételek mellett teszi lehetővé itt a sportolást.

 

A telep új bérlője a kispest.info-nak hangsúlyozta, bízik benne, hogy a megújuló létesítmény és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások elnyerik majd a kispestiek tetszését, és egyre több lelkes sportoló és sportolni vágyó kanyarodik majd a Zoltán utca irányába a jövőben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.