Várhatóan zökkenőmentes lesz a 2017-es tankönyvellátás, az iskolák időben megkapják a kiadványokat, ráadásul már nem csak az alsósok, hanem az 5-9.osztályos tanulók is ingyen vihetik haza.

A könyvek kiszállítását augusztus 1-jétől augusztus 31-éig végzik.

 

Az iskolák 13 millió 50 ezer tankönyvet rendeltek meg, ebből mintegy 12 millió példány jut el a diákokhoz, 825 ezret az iskolai könyvtárak kapnak, 307 ezret pedig ingyenesen biztosítanak a pedagógusoknak.

 

A könyvek összértéke bruttó 12 milliárd forint.

 

A kormány döntése értelmében a szeptemberben kezdődő új tanévtől már nemcsak az alsó tagozatos diákok, hanem az 5-9. osztályos tanulók is ingyen kapják meg a tankönyveket. Az ingyenes ellátás így már mintegy 1 millió gyermeket érint, ők a köznevelésben részt vevők 85-87 százalékát teszik ki.

 

A kormány 2011-ben tűzte ki célul, hogy 2013-tól fokozatosan ingyenessé teszik a tankönyveket az általános iskola 1-8. osztályos tanulói számára.

 

A 2018-as tanévtől valamennyi évfolyam az összes tantárgyat úgynevezett újgenerációs tankönyvekből tanulhatja majd.

 

A tankönyvkészítés hozzájárul a nyomdaipari munkahelyek megtartásához, hiszen az állami megrendelések 1500-2000 dolgozónak három hónapon át biztosít munkát.

 

fotó: nlc.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.