A nagyhét első napjaiban nincs különleges liturgiai esemény, csak a szentírási olvasmányok azok, amik a húsvét eseményeit egyre közelebb hozzák a hallgatósághoz. Az előkészületek napjai szerdáig tartanak. Ezután következik a szent három nap, így nevezik azokat a napokat, amelyen a megváltás titkát közvetlenül is ünnepli az egyház. Ez a Nagycsütörtök, a Nagypéntek és a húsvét vasárnap.
Nagycsütörtökön két fontos szertartás van az egyházban. A délelőtti órákban az egyházmegyék főtemplomában, a székesegyházakban van az úgynevezett olajszentelési szentmise, amelyen az egyház megye főpásztora, az egyházmegye minden papjával együtt misézik. A főpásztor ilyenkor megáldja a szent olajokat, amelyeket a szentségek kiszolgáltatásánál használnak, a keresztelendők olaját, a betegek olaját, valamint a krizmát, ami az az olaj, amit az egyház a keresztség és bérmálás szentségeinek kiszolgáltatásánál, a püspökök szentelésénél, a kehely és kehelytányérkák, a harangok megáldásánál használ. Ezen a szentmisén az egyházmegye papsága megemlékezik az a papság szentségének alapításáról is.
Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, este ennek emlékére mutatják be a szentmisét. Az egyház ilyenkor arra emlékezik, hogy Jézus az utolsó vacsorán elrendelte az eucharisztiát, vagyis hogy a kenyérről és borról azutolsó vacsorán mondott szavait az egyház szertartásain mindig megismételje. A nagycsütörtök esti szentmisén tehát a kenyér és a bor színe alatti áldozásnak különleges jelentősége van. Ettől az estétől kezdve bizonyos visszafogottság, csend kezdődik az egyházban, a dicsőség eléneklése után elhallgat az orgona, és elhallgatnak a harangok is. E némaság a Krisztus kínszenvedésekor elnémult apostolok félelmét és a gyászt jelképezi. A nagycsütörtöki szentmise végén nincs áldás, hiszen ezen a napon Jézust elfogták és megalázták. Erre az eseményre emlékeztet a szertartás végén az oltárfosztás is. Mintha durva kezek csúfítanák el az oltárt, a gyertyatartókat elfektetik, a terítőt fölhajtják, a könyvet leveszik, az oltár kifosztottá válik.
A következő napon, Nagypénteken emlékezik meg az egyáz Jézus kereszthaláláról. Ezen a napon nincsen szentmise az esti szertartáson, hanem igeliturgia van. A liturgikus szín ilyenkor a piros, ami a vértanúság színe, hiszen Krisztus a vértanúk királya. Az igeliturgiát a kereszthódolat megható szertartása követi, amikor a keresztfát ünnepélyesen a templomba hozzák és leleplezik. A nagyhét utolsó két hetében ugyanis a keresztek el vannak takarva vagy lila vagy fekete lepellel. Ilyenkor ezt a leplet az egyház leveszi a keresztről, amely előtt tisztelegve így már minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, s a szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.
A magyar néphit szerint a Nagycsütörtök egyben zöldcsütörtök is, ezen a napon a jó termés reményében spenótot, fiatal csalánt főztek. Egyes helyeken a legények este kimentek a határba, ahol tüzet raktak és elégették a magukkal vitt Pilátust jelképező szalmabábut. A Nagypéntek a legnagyobb gyász és böjt napjának számított. Ezt a napot általában szerencsétlennek vélték, tiltották az állattartással és földműveléssel kapcsolatos munkákat. Ilyenkor nem szítottak tüzet, nem sütöttek kenyeret, mert az kővé válna. Nem mostak, mert a ruha viselőjébe villám csapna, nem fontak, nem szőttek. A tilalmak elsősorban a női munkákra vonatkoztak. A víznek ezen a napon tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak. Úgy vélték, aki napfelkelte előtt megfürdik, vagy megmosdik, azon nem fog a betegség. Az állatokat is megfürösztötték és megitatták, hogy egészségesek legyenek.
