Töretlen népszerűségnek örvend dr. György István, Budapest kormánymegbízottja és a Póka Egon Experience „Adjunk a húroknak…és a rászorulóknak is!” jótékonysági koncertje, amelyet idén nyolcadik alkalommal rendeznek meg december 7-én, pénteken a KÖSZI-ben. Az elmúlt években 20 millió forint gyűlt össze az adományokból, amellyel rászorulóknak segítettek.

Immár hagyományosan, nyolcadik alkalommal rendezik meg december első péntekén, ezúttal december 7-én este a kőbányai KÖSZI-ben (X. Előd utca 1.) az „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertet. Dr. György István a Póka Egon Experience-szel 2011 óta minden évben zenél a jó ügyért, amelynek ötlete Dódity Gabriellától származik, aki évről évre segítséget nyújt a szervezésben is. 

 

Az elmúlt hét alkalommal összesen 20 millió forint gyűlt össze. Az adományokból a Gyermekek Átmeneti Otthonának lakóit számítógépekkel és fitnesz eszközökkel lepték meg, de hozzájárultak a kispesti Eszterlánc Bölcsőde sószobájának kialakításához is, valamint tévénéző-, masszázs foteleket, és gyógyászati segédeszközöket vásároltak a kispesti nyugdíjas otthonnak is. Az utóbbi három alkalommal pedig kispesti és kőbányai gyermekek táborozását támogatták, a kerületünkből 230 gyermek kapott segítséget az elmúlt években. 

 

Az idei koncert adományait is a gyerekeknek szánják, hogy 2019 nyarán minél több diákot juttathassanak el nyári táborokba, hogy ezáltal élménydús, felejthetetlen kalandokban legyen részük.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.