– Ő, aki fáradtsággal nem törődve, betegsége ellenére is mindenkinek segített. Lényeglátó, okos tanácsaira mindig érdemes volt odafigyelni, szerény, de határozott vitapartnere volt ellenfeleinek. Az idősebb és a fiatalabb tagtársakkal is megtalálta a közös hangot. Széleskörű tájékozottságát mindannyian tiszteltük – emlékezett Dr. Amberger Evelin, a kispesti KDNP elnöke.

 

 

Dárday Vilmos 1938-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a kecskeméti piaristáknál végezte, érettségi után felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán kezdte meg 1956-ban. A forradalom és szabadságharcban aktívan részt vett, amiért három év börtönbüntetésre ítélték, amelyből két év után amnesztiával szabadult. Hiába nyílt ki cellája ajtaja, a csendes megtorlás, a megbélyegzés és ellehetetlenítés részeként az élet számos ajtaja bezárult előtte, például az összes magyarországi egyetemen, a kommunista diktatúra minden felsőoktatási intézményből kitiltotta. Ezt követően segédmunkás, majd ipari tanuló volt, ám végül – állhatatosságát és kitartását bizonyítva – sikerült bekerülnie a Kandó Kálmán felsőfokú technikum esti tagozatára, ahol üzemmérnöki oklevelet szerzett.

 

A rendszerváltozás után a KDNP kispesti szervezetének alapító tagja, 1994-2010 között a helyi szervezet titkára volt. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alapítói között jegyzik a nevét. 2002-ben aktív részese a KDNP újraélesztése érdekében megkezdett munkának is.

 

– Szomorú szívvel búcsúzunk Tőle, nagyon hiányolni fogjuk és emlékét szívünkben örökre megőrizzük – mondta Dr. Amberger Evelin –, de jókedvvel és mosollyal emlékezünk vissza valamennyi vele töltött pillanatra.

 

Utolsó útjára 2019. február 12-én 10:45-kor kísérik az Új Köztemetőben, a katolikus anyaszentegyház szertartása szerint. Lelki üdvéért a temetés napján 18 órától a Kispesti Nagyboldogasszony Templomban mutatnak be szentmiseáldozatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.