Lezárult a napokban az a nyomozás, melyet egy kispesti lakos ellen indítottak veszélyes állatok tartása miatt.

Komoly riadalmat okozott Kispesten június elején az országos sajtóban is megjelent hír, hogy egy férfi a Simonyi Zsigmond utca tízemeletes panelházának bérelt alagsori tárolójában jelentős számú veszélyes állatot, skorpiókat, egzotikus pókokat és viperákat tartott. Az illető a természetvédelmi oltalom alatt álló élőlényeket engedély nélkül tartotta. Akkor az állatokat a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították, a szállítás költségeit az önkormányzat előlegezte meg, melyet hosszútávon a tulajdonosnak kell majd viselni. Bár az állatokat jó körülmények között tartotta, felelőtlen magatartása mégis büntetőeljárást vont maga után.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Környezeti Bűnözés Elleni Osztálya a Vidékfejlesztési Minisztérium bejelentése alapján indított büntetőeljárást ellene, s a munkatársak a napokban lezárták azt a nyomozást. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy a férfi a megfelelő engedélyek nélkül szerezte be a hat darab császárskorpiót és a két darab homoki viperát, és azokat ezen engedélyek hiányában tartotta. Az NNI a férfi ellen természetkárosítás miatt indított eljárást, amit a napokban lezárt, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 

A kispesti Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodája megkér minden kerületi lakost, hogyha vad, vagy veszélyes állattal találkoznak, azonnal értesítsék irodájukat (347-4665), vagy a rendőrséget. Semmiképpen ne kezdjenek bele önállóan az állatok befogásába, hiszen vannak olyan fajok (pl. kígyók, denevérek), amiket csak kizárólag speciális zoológiai felügyelő foghat be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.