Vasárnap lejátszotta első hivatalos meccsét az újjá alakult Kispest Női Kézilabda Klub.

 

A lányok az NB1/B nyugati csoportjának nyitó összecsapásán egyből az ősi rivális Ferencváros második csapatával találkoztak. Nagy várakozás előzte meg a találkozót, hiszen sok új játékos és Nagy Bertalan vezetőedző is most mutatkozott be, ennek megfelelően közel telt ház és fergeteges hangulat volt a Kőér utcai Spartacus csarnokban.

 

A mérkőzés nagy izgalmakat hozott, a csapatok végig fej-fej mellett haladtak, hol az egyiknél, hol a másiknál volt az előny. A félidőre a kispesti lányok mehettek előnnyel, 16-12 volt az eredmény. Sajnos a második játékrészben nem sikerült megroppantani a vendégeket, akik nagyot küzdve befogták az ekkor már kicsit fáradó hazaiakat. A végén mind a két csapat megnyerhette volna a meccset, de senki nem tudta megszerezni a döntő találatot, így a végeredmény 29-29 lett, ami a látottak alapján igazságosnak mondható.

 

A következő fordulóban egy újabb komoly megmérettetés vár a Kispest csapatára, ezúttal a Vasas csapatához látogatnak a lányok.

 

A cikket Duráczky Márton ügyvezetőnek köszönjük, a fénykép az NKK tulajdona. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.