Elavult kamerák és szoftverek jellemzik a kerület térfigyelő-kamera hálózatát. A problémákra már több mint egy éve felhívta a figyelmet a helyi Fidesz-KDNP, a városvezetés mégis csak jelentős késéssel fogott hozzá a közbiztonsági kockázatot jelentő hibák kijavításához. A Kertvárosban új kamerák is lesznek. Tavaly Kispesten nagyjából annyit bűnöztek, mint 2014-ben – derült ki a kerületi rendőrkapitányság évértékeléséből.

Elavult, elöregedett és tönkrement a 2006 óta több lépésben kiépített kerületi térfigyelő-rendszer egy része, már tavaly év elején rendszeresen működésképtelen volt a kamerák mintegy harmada. Erre már akkor felhívta a figyelmet az önkormányzati Fidesz-KDNP képviselőcsoport, Dódity Gabriella előterjesztésben szorgalmazta a térfigyelő-rendszer felújítását és a rendkívül kevés, mindössze 53 kamerából álló hálózat bővítését; mindezt azonban a baloldali városvezetés leszavazta. Akkor kiderült, hogy a szocialista városvezetés évekig nem foglalkozott az egyre megbízhatatlanabbá váló térfigyelő-kamerarendszer felülvizsgálatával, és az önkormányzatnak koncepciója sincs a rendszer korszerűsítésére.

 

Nem volt több bűncselekmény tavaly

 

Kispesten a vagyon elleni bűncselekmények a meghatározóak – derült ki a Kispesti Rendőrkapitányságon tartott évértékelőn. Többnyire betöréses lopások, gépjárműlopások és rablások okoznak gondot a kerület lakóinak. Plánk Róbert r. ezredes kapitányságvezető elmondta, hogy tavaly a bűnesetek gyakorisága nem változott, de az elmúlt öt évhez viszonyítva alacsony szinten maradtak a Kispesten ismertté vált bűncselekmények száma. – A vagyon elleni bűnesetek felderítésében nagyon sikeres évet zártunk, budapesti átlagban is a legjobb eredményt értük el ebben a tekintetben. Ha ez alapján értékelünk, akkor egy javuló tendenciát mutat és kijelenthetjük, hogy a kerület közbiztonsága jó – mondta el Plánk Róbert r. ezredes kapitányságvezető az évértékelő után.

 

Jó hír, hogy – igaz jelentős késéssel – megkezdődtek az elavult szerkezetek felújítási munkálatai és újabb kamerákat szerelnek fel a Kertvárosban. Egy év kellett ahhoz, hogy a városvezetés is belássa, a kerület biztonsága érdekében elkerülhetetlen a térfigyelő rendszer folyamatos karbantartása. Önkormányzati ígéretek szerint elsősorban a Kertvárosban új eszközöket is felszerelnek. Erre az idei költségvetésben kilenc millió forint áll rendelkezésre. Az év végén 35 elavult kamerát cseréltek teljesen modern, HD-felbontású, éjjellátó eszközre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.