Folytatódik az oktatásban dolgozók béremelése: szeptembertől a köznevelésben és a felsőoktatásban egyaránt nőnek a keresetek.

Lassan fél évtizede minden évben emelkedik a tanárok fizetése:bérüköt év alatt átlagosan 50%-kal emelkedik, amely a legnagyobb pedagógus-béremelés a rendszerváltás óta. Idén erre mintegy 265,2 milliárdot fordít a kormány. Elkezdődött a nevelést és oktatást segítők bérfejlesztése is, ők januártól 7-10%-kal magasabb fizetést visznek haza.

 

A családokat is támogatja a kormány, hiszen az ingyenes gyermekétkeztetésben és tankönyvellátásban soha nemrészesült annyi gyermek korábban, mint ma. A korábbi 92 ezer helyett ma már 318 ezer gyermek étkezik ingyen naponta háromszor, mivel a kormány 32 milliárd forintról 74 milliárdra emelte a gyermekétkeztetés támogatását. A kisgyermekek 90%-a kap ingyenesen étkezést. Sőt a rászoruló gyermekek étkeztetését a szünidőkre is kiterjesztették.

 

Idén 455 milliárd forinttal többet fordítanak a köznevelésre, mint a 2010-es – baloldali kormány által megalkotott – költségvetésben. Országszerte zajlanak az iskolafejlesztések: tanuszodák, tornatermek, tantermek épülnek és digitális iskolafejlesztési program kezdődött.

 

forrás:kormány.hu / kispest.info

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.