Többségünk szívesen tölti szabadidejét nyaranta vízparti környezetben, ahol azonban nemcsak kellemes élmények érhetnek bennünket: a természetes vizeinken, ideértve a szabadstrandok környékét is, sok baleset következik be, a legalapvetőbb tanácsokat megfogadva azonban nagy eséllyel elkerülhető a baj.

Noha a szabadvizeken, folyókon, holtágakon és egyéb vizeken gyakran megengedett a fürdőzés, előfordulhat, hogy adott vízszakaszokon ezt táblával jelölve egyértelműen megtiltották, mivel ezeken a helyeken fürdeni életveszélyes. A Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy hidak, kikötők, révátkelők és egyéb vízi műtárgyak – például zsilipek és duzzasztóművek – 300 méteres körzetében tilos fürdeni.

 

Továbbá nem megengedett a hajóútban történő tartózkodás sem, ezért a Duna átúszása is szabályellenes. „Kellő óvatosság szükséges az ismeretlen vizeken, hiszen a víz alatti, nem látható tárgyak, faágak és egyéb akadályok könnyen sérülést, a folyókon, különösen a Dunán gyakori örvények „meglepetést” okozhatnak, ami igen súlyos következményekkel jár, gyakran vízbefúláshoz is vezethet” – figyelmeztettek.

 

Azt tanácsolták, a strandolni vágyók a megfelelő biztonsági feltételekkel ellátott kijelölt fürdőhelyeket, szabadstrandokat keressék, még akkor is, ha azok csak kilométerekkel odébb találhatók. „Mivel a szabadvizek hőfoka általában elmarad a strandfürdők hőmérsékletétől, ne feledjék a fő szabályt, hogy a hőségtől felhevült testtel való vízbe ugrás még a jól úszóknál is könnyen izomgörcshöz, sőt vízbe fulladáshoz is vezethet” – tette hozzá a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.