Az Ady Endre út Határ úthoz közel eső része komoly kihívást jelent nap mint nap az autósok számára, a meglehetősen rossz állapotban lévő útburkolat hibáit szinte már-már lehetetlen kikerülni. Jó hír, hogy az út egy szakasza jövőre megújulhat, ám a teljes felújításra még éveket várni kell.

Dr. György István főpolgármester-helyettestől megtudtuk: idén áprilisban fogadta el a közgyűlés a 2012-13-as útfelújítási programot, amelyben az Ady Endre út Baross utca és Rákóczi utca közötti, kritikus szakaszának felújítása is szerepel. A felújítás várhatóan 2013-ban fog megvalósulni – legalább is a főváros ezt tervezi. Amennyiben azonban a most előkészítés alatt álló jogszabály az út tulajdonjogát átadja a kerületnek, akkor azt a Kispesti Önkormányzatnak kell majd felújítania. Az Ady Endre út kapcsán a másik fontos fejlesztési elképzelés a 42-es villamos vonalának a Gloriett lakótelepen épülő végállomásáig történő meghosszabbítása, amely a 136E és a 194-es buszjáratokat tehermentesítené, és gyors, pontos eljutási lehetőséget biztosítana a 3-as metró Határ úti megállója felé. A főpolgármester-helyettes elmondta: a vonal a mai végponttól egy aluljárón keresztezné a lajosmizsei vasútvonalat, majd az Új temető utca, Csapó utca, Barta Lajos utca, Kinizsi Pál utca, Margó Tivadar utca útvonalon érné el a P+R parkolóval ellátott végállomást.  A beruházás keretében megújul majd az Ady Endre úti villamospálya, amelyen végig akadálymentes megállóhelyek létesülnek. A projektet uniós forrásból finanszíroznák a megvalósulás a következő uniós támogatási ciklusban, 2014 és 2020 között várható.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.