„Mindenik embernek a lelkében dal van…” – írta Babits Mihály A második ének című versében, és ezt vallja ifj. Somorjai József is, akinek Kispesti Vegyeskar Gyöngyvirág Kórusa nemrég komoly elismerést kapott kiemelkedő közművelődési tevékenységéért a magyar kultúra napján.

A kórus 1970-ban alakult a Kispesti Ady Endre Zenei Általános Iskola végzős zenei tagozatos tanulóiból. Bár 1985-ig női karként működött, később férfiakkal is kibővülve vegyeskarrá alakult. A Gyöngyvirág Vegyeskarabban különbözik a többi kórustól, hogy a hagyományos kóruséneklés mellett autentikusabb, mégis színvonalas előadásmódot is képviselnek. Ez mára már védjegyük.Repertoárjukban a gregorián dallamoktól a dzsessz világáig szinte mindegyik stílus és zenetörténeti kor dalai megtalálhatóak.

 

Az alapító, ifjabb Somorjai József közel három évtizeden keresztül vezette az együttest. Ezalatt az idő alatt a kórusvezető-zeneszerző saját kórusművei és feldolgozásai is elhangzottak a kórus előadásában.

 

 

– A zenének értéke van a mai világban, testre és lélekre egyaránt hat – mondta lapunknak Somorjai József, aki azt is vallja: nincs könnyű- és komolyzene, inkább csak jó és rossz zene vetekszik egymással. Hiszen ez egy olyan világ, ahol nem lehet hazudni. – Claude Debussy és Maurice Ravel különösen közel állnak hozzám.

 

ifj. Somorjai József szerint a zene kortalan. Ezt bizonyítja az is, hogy bár elmúlt 70, mégis beáll bárhol focizni, ha lehetősége adódik, ezenkívül zenél és tele van ötletekkel, lendülettel. Szöveget alkot, szereti a kórust.

Több mint 40 éves története során a kórus számos hazai és külföldi versenyen, fesztiválon, illetve kórustalálkozón vett részt. 2000 óta Borhy Csilla vezeti a vegyeskart.

 

 

1991-ben a Budapesten rendezett Musica Sacra Egyházzenei Kórusversenyen az együttes első helyezést ért el, és elnyerte a Fővárosi Önkormányzat különdíját is. Két évvel később pedig Arany minősítést szerzett a budapesti nemzetközi kórusversenyen dzsessz kategóriában. 2004-ben és 2010-ben Hangversenykórus, a Keszthelyi Dalünnep kórusfesztiválon pedig Fesztiválkórus minősítést szerezett 2013-ban. Számos egyházzenei kórushangversenyen és ünnepi istentiszteleten is közreműködtek a közelmúltban.

 

A kórus és vezetése vállalkozó szellemét bizonyítja, hogy szívesen kirándulnak a színpadi művek világába is: 1994-ben részt vettek a Rock Színház műsorán lévő „Miss Saigon” és „Dorian Gray” címűmusical-ek kórusanyagának CD felvételén, valamint szerepeltek a Pesti Vigadóban, majd a Margit Szigeti Szabadtéri Színpadon rendezett nagyszabású Gershwin esten is. A Magyar Rádió évtizedeken át sugárzott Kóruspódium című műsorában rendszeresen hallhatóak voltak a kórussal készült felvételek.

 

De a Gyöngyvirág Vegyeskórus rendszeres közreműködőjekispesti rendezvényeknek is. Minden évben karácsonyi hangversennyel, templomi koncertekkel örvendeztetik meg a kerületieket.

 

Idén a kultúra napján pedig Borhy Csilla karnagy vehette át a kórus nevében az emlékplakettet, amely Tihanyi Viktor szobrászművész tervei alapján készült.

 

(Fotó: kispest.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.