Elég felemás féléven vagyunk túl, a lányok a sok öröm mellett, sajnos szomorúságot is okoztak, ami mindenkit arra ösztönzött, hogy kettőzött erővel vágjon neki a tavaszi szezonnak. A cél a csapat történetének legsikeresebb szereplését elérni, és az NB1/B-ben a dobogón végezni, és „csodát tenni” a Magyar Kupában.
A keretben csak annyi változás történt, hogy leigazoltuk a 2000-ben Európa bajnoki címet szerző Brigovácz Nikolettet, aki rutinjával sokat segíthet a csapatnak. Január legelején kezdtük meg a felkészülést, hiszen 21-én a tavasz egyik legfontosabb mérkőzése vár ránk, a Főgáz ellen. A tét a legjobb 8 közé jutás a kupában, ami hatalmas eredmény lenne egy másodosztályú csapattól.
A háttérben is komoly munka folyik, aminek tavasszal már kézzelfogható jeleit is láthatják a kerületi lakosok. Több általános iskolával folynak tárgyalások, hogy a gyerekekkel megismertessük, és megszerettessük a kézilabdát, szeretnénk nekik heti foglalkozásokat tartani. Emellett nagy álmunk megvalósulásának első lépései is mindenki szeme előtt történik, hiszen elkezdődnek a Kispesti Sportcsarnok építési munkálatai!
Nagyon izgalmas időszak elé nézünk, és köszönjük a kerület támogatását, sok erőt ad a munkához. Továbbra is várjuk az érdeklődőket, és ugyan nem hazai környezetben lesz, de a Főgáz elleni kupameccsünknél jobb alkalom kevés lesz, hogy megismerjék csapatunkat.

A cikket és a képet a Kispest NKK-nak köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Klinga László nevét viseli az új birkózóterem

Az Eötvös utca új sportlétesítménnyel bővült: megnyitott Kispest első birkózóterme, amelyet a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola álmodott meg a kerületbe. Az új terem nevét a sportág egyik legkiemelkedőbb alakjáról Klinga Lászlóról nevezték el, aki saját maga részt vett a megnyitón és ajándékba megkapta az egyesület melegítőjét is.

Kormányzati támogatással megújult a kispesti sporttelep

A kormány 220 millió forintos támogatásával újulhatott meg és válhatott modern, minden igényt kielégítő méltó sportközponttá a KAC-pálya, amely mostantól Kispest egyik büszkesége és díszpolgára nevét viseli, immár Tichy Lajos Sportcentrum néven várja a kispestieket és a sportolni vágyókat. Nem ez az első jelentős külső, kormányzati vagy fővárosi fejlesztési forrás, amellyel nagy volumenű munkálatok valósultak, vagy valósulnak meg a kerületben.

Iskolai sítábor Ausztriában

Iskolai sítábort rendez a Kispesti Sport Nonprofit Kft., amelynek során január 17-22 között lenyűgöző síterepen síelhetnek kezdők és haladók egyaránt, a napi mozgást pedig egy fantasztikus szálláson pihenhetik ki. A szervezőtől megtudtuk, gyorsan fogynak a helyek, ezért érdemes mielőbb jelentkeznie annak, aki nem szeretné kihagyni ezt a lehetőséget.

Laczkó Zsolt is marad Kispesten

A huszonkétszeres magyar válogatott Laczkó Zsolt fél évvel meghosszabbította szerződését a Honvéddal.…