Hosszas vita után a testület Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) frakcióvezető javaslatára úgy döntött, hogy az előterjesztésben még Közbiztonsági Centrum elnevezésű szervezet, Kispesti Rendészeti Központnak nevezik át. A közterület-felügyeleti munkát ellátó központ 2014. január elsejével a Polgármesteri Hivatal irodájaként kezdi meg működését.

A testületi ülés a kitüntetési, valamint a dicsérő oklevelek és az adományozás rendjéről szóló rendelet módosításával vette kezdetét, majd a képviselők elfogadták az önkormányzati vagyonrendelet módosítását, így nemzetgazdasági szempontból a Városházát kiemelt vagyonelemnek jelölték. A testület továbbá elfogadta a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló módosítást. Döntés született arról is, hogy továbbra sem emelik a telek, illetve építményadót, valamint az önkormányzat a magánszemélyektől most sem szed építmény vagy telekadót, az ingatlan lakáscélú használata esetén. A képviselők elfogadták a Kispesti Arany Óvoda alapító okiratának módosítását is továbbá, megszületett a döntés, miszerint a Kispesti Árnyas Óvoda és a Százszorszép Óvoda ad otthont az ELTE hallgatóinak gyakorlati helyként.

A kezdetben Közbiztonsági Centrumként emlegetett közterület-felügyeleti feladatokat ellátó szervet a testület Kispesti Rendészeti Központnak keresztelte át. „Mivel az állam átvállalja az önkormányzatok fennálló tartozását van lehetőség a központ létrehozására, így a kerületben található elhagyott roncsautók elszállítása, illegális hulladék lerakás, bűnmegelőzés, rongálás, csendháborítás lesz a közterület-felügyeleti feladatokat ellátó szervezet főbb tevékenysége” – mondta Marsalné Kovács Judit (Fidesz-KDNP) képviselő majd hozzátette, az engedély nélküli építmények bejelentése is ide fog befutni, pedig ezzel a kormányhivatal foglalkozik. A képviselő asszony javaslatára az építési munkálatokkal kapcsolatos bejelentések kimaradnak a központ feladatköréből.

 

[GALÉRIA-1]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.