Újabb műfüves pályával bővült a kispesti paletta. Április 5-én ünnepélyesen is átadták a Bolyai János Általános Iskola megújult pályáját.

A tegnapi hivatalos átadó ünnepségen az oktatási intézmény igazgatója, Röhrig Éva elmondta, hogy elsősorban a tanórák keretében diákjaik fogják használni a modernizált pályát.  Emellett a délutáni egyesületi diáksport foglalkozásokat fogják itt tartanai, hiszen mintegy 150 gyerek focizik az Árpád utcai intézmény alsó és felső tagozatában. Mivel a Kispest SE futsal egyesületének sportolói már nem fértek el az Eötvös iskola pályáján, így a Bolyai is bázisiskolává válik, és hetente háromszor járnak majd ide edzeni a fiatalok. A pálya – hiszen nem közterületen van – a lakosság számára nem lesz nyitott.

 

 

Az önkormányzat két évvel ezelőtt kezdte el azt a programot, melynek keretében a kerületi fenntartású oktatási intézményekben és közterületeken is korszerűsítették a labdarúgópályákat. Eddig megújult a pálya az Eötvös iskolában, a Nagysándor utca és a Petőfi utca közötti központi játszótéren, a Szigligeti utca és a Klapka utca közötti területen, valamint a Kós Károly téren is. A közeljövőben átadják a Vass iskola pályáját is. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.