Már több mint 100 ezren léptek be az Ifjúsági garancia programba, amellyel a kormány kiemelten támogatja a fiatalság elhelyezkedését. Ennek eredményeként a 2010-es 30 százalékról mára 10 százalék közelébe csökkent az ifjúsági munkanélküliség. Ugyanebben az időszakban 10,7 százalékponttal emelkedett a fiatalok foglalkoztatási rátája, amely az EU 28 tagállamában 0,7 volt.
You May Also Like
Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n
Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.
Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben
A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.