Ünnepélyes keretek között mutatták be a Kispest Honvéd új elnökségét, amelynek elnöke Szijjártó Péter miniszter lett. A zártkörű, a szurkolók keménymagjának jelenlétében megtartott eseményen azonban a kispestiek számára régen várt hírt is bejelentettek: új sportcsarnokok épít a Kispest Honvéd a Tichy Lajos Sportcentrum területén. Az új elnök szólt arról is többek között, hogy vége annak a korszaknak, hogy a Honvéd volt az a csapat, amelynek nem volt szponzora; a a Vulcan Shield Global támogatja ezentúl a csapatot. Bemutatták az új szerelést is, és bemutatták az új busz látványtervét is, amellyel a sportolók a meccsekre utaznak majd. A különleges eseményen bemutatták annak a sportcsarnoknak a látványterveit is, amelyet kormányzati forrásból, Kispest Önkormányzatával összefogva épít meg a Honvéd. Újdonság még, hogy a Bozsik teljes létesítménye a Budapest Honvéd tulajdonába kerül. Az eseményen egy hatalmas csapatkép is készült a lelátón, és mindenki az új elnök szavaival térhetett haza:
„Szeretném megköszönni a Honvéd tulajdonosának, Leisztinger Tamásnak, hogy felkért, legyek a Bp. Honvéd elnöke. Nem ez volt az első felkérés, kezdeményezés, követelés a Honvéd éppen aktuális tulajdonosától, de most először mondtam igent. Az elmúlt időszakban nagyon mélyen volt a klub, eredménytelen volt a társaság, méltatlan eredmények követték egymást. Hosszú idő után olyan tulajdonosi és szakmai háttere van a klubnak, hogy két dologban segíthetek: először is abban, hogy visszafoglaljuk a helyünket a nemzetközi futballvilágban, hogy a Honvédot komolyan vegyék. A másik, hogy a Magyar Futball Akadémia arról legyen híres, hogy olyan gyerekeket képezzünk, akik nemcsak a szükséges szakmai alapokat kapják meg, hanem hogy jó embereket nevelhessünk.”


Mi ehhez már csak annyit teszünk hozzá: Hajrá! Csak a Kispest.

fotók: Erdős László