Átadták az ország legnagyobb mobil állatmentésirányító központját, amely az állatvédők és a hatóság munkáját is segítheti olyan állatvédelemmel kapcsolatos eljárások vagy például szaporítótelep felszámolása kapcsán, amellyel az állatvédők sajnos rendszeresen találkoznak.

Egyedülálló állatvédelmi mentésirányító központ segíti mostantól az állatvédelmi ügyeket, amelyet az újpesti Állatmentő Liga hívott életre Ovádi Péter kormánybiztos és a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány támogatásával – adta hírül Dódity Gabriella kispesti fővárosi képviselő, akinek a mobil központ tervezésében, megvalósításának előkészületeiben jelentős szerepe volt. 

 

 

Az állatvédők és a hatóság munkatársai a terepen, mentés közben vehetik nagy hasznát a 7 méter hosszú és 2,8 méter magas guruló létesítménynek, amely alkalmas elsősegélynyújtásra, segíthet szaporítótelepek felszámolásában, valamint óvodai, iskolai bemutatókon a felelős állattartás bemutatására.

A mobil központot bármelyik szervezet elviheti terepre, de a BRFK stratégiai partnereként az Állatmentő Liga is használja majd a fővárosban akkor, amikor a rendőrség kéri a segítségüket.

A tervek szerint az állattartási szempontból problémásabb kelet-magyarországi részekre is eljut majd, ahol a kötelező oltások, chip és a megfelelő állattartás ellenőrzését segíthetné egy-egy akció során.

A legfőbb cél az lett volna, ha a központban lehetne ivartalanítást is végezni, így a kelet-magyarországi részeken, ahol nagyon sok probléma van az állattartási kultúrával, segítni lehetett volna a nemkívánatos szaporulat megállítását, hiszen a leghasznosabb állatvédelmi tevékenység a megelőzés, írta Dódity Gabriella, de erre egyelőre az érvényben lévő szabályozás miatt nincs lehetőség.

A mobil egységre minden bizonyára nagy szükség lesz Budapesten is, hiszen bár Karácsony Gergelynek az állatvédelem területén is volt bőven ígérete 2019-es kampányában, azokból egyet sem sikerült megvalósítania az elmúlt öt évben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.