Hagyományaihoz hűen idén is ajándékokkal kedveskedtek a kispesti polgári oldal önkormányzati képviselői a családsegítő és gyerekek átmeneti otthona szakemberei által kiválasztott 50 kispesti gyereknek. Idén a Mikulás is velük tartott, és a kispesti származású zenész, Éliás Gyula Jr. is énekelt a gyerekeknek.

Az elmaradhatatlan Mikulás csomagban csokoládék mellett írószerek és kisebb játékok is voltak a csomagban. A legédesebb meglepetés pedig kétség kívül az a hatalmas csokitorta volt, amelyet a hasonló kezdeményezésekben élen járó Édeském cukrászda ajánlott fel a gyerkőcöknek. 

 

– Kilenc éve minden évben megszervezzük ezt a Mikulás estet, a kollégáimmal napokig készülünk, elmaradhatatlan év végi programunk már ez. Az idei kicsit más, mert eddig minden gyereknek névre szóló ajándékcsomagot készítettünk. Most az egyediség elmaradt, de a hatalmas torta és az igazi Mikulás kárpótolta a gyerekeket, és a vidámság is, hiszen a kispesti származású Éliás Gyula csodás éneke jó hangulatot varázsolt. Jó néhány gyerekkel évről-évre találkozunk, jó látni, hogy a kispesti szakemberek kiválóan törődnek velük. Minket pedig a gyerkőcök mosolya erősít meg mindig abban, hogy várják a mi Mikulásunkat is – mondta lapunknak Dódity Gabriella önkormányzati képviselő, aki külön hálás Fekete Márk, Vidra Zoltán, Lazányi Ferenc, Song Simon és Ékes Gábor képviselőtársainak, hogy minden évben a költségtérítésükből erre a nemes célra is vásárolnak. 

 

fotó:fb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.